2003. január. 9.
Trafó, Tütü-bár
Ákikám, köszöntelek!

Az Ördög történelem első nőtlen koncertje. Bori másnapi premierjére hivatkozva (Hideg gyerek), melyben megkapta a főszerepet, nem tudott velünk lenni. Távolmaradása sajnos gyakorta elő bír fordulni, gyakran viszik külföldre is. Amióta koncertezős, lemezkiadogatós lett az Ördög azóta gondolkodik azon, hogy ilyenkor mi van. Kezdetben koncert visszamondogatósdihoz folyamodott, majd csereénekesnővel próbálkozott. Nem bizonyult megoldásnak. Mostani ötletünk, hogy eztán lesznek Nős és Nőtlen koncertek. Persze törekszünk a Nősre, de ha nem jön össze a fent említett egyeztetési lehetetlenség okán, akkor nőtlenkedünk. Leszerződtettünk egy trombitást, kinek neve Tompa Ákos! Ő fújja be eztán a női szólamokat a rendszerbe, ha nélkülöznünk muszáj. Ez nem gyengébb verzió, csupán más. Kanszagúbb, érdesebb. Úgy láttam rajtatok is, hogy működőképes. Jó volt érzékelni, hogy egyre duzzad az Örödög-mag. Ötvenen már legalább vannak a mindigjárók. Még a nagy hó, a mínuszok, a vizsgaidőszak sem tartanak titeket tőlünk távol. Családiasan meleg az egész. A csaposok is elérzékenyültek, hogy milyen jó ez így együtt.
Az este haveri kíséretemmel az Olimpiai Borozó meglátogatását követően feküdt le. E talponálló reggel négy körül nyit, a söntésmester ugyanis a házban lakik, és nemigen tud tovább aludni. A hazafelé igyekvő hajnali szomjúság kiváló patikája ez, a Dob utcában található, az Örökmozgó mozihoz közel.

 

2003. január. 17.
Süss fel nap
Megérkezett az Ördög, Szabi-boyler túlfűtött

?Tunyán henyéltünk mindahányan
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!?
(Faludy-Villon: A haláltánc-ballada)

 

Este 10-re mentünk a Boriért a Cirkuszba, aznap ott bonyolított a Hazám Hazámban. A darabnak vannak nehézségei. Kevésbé fűtik a Cirkuszt, miközben rengeteget kell ugráljon egy úszómedencében, a körülmények igen edzetté teszik. A velünk való koncert ezután a szaunaszerű időjárási körülményben remek feloldás.
Már csaknem lefékeztünk Boristól a Süsi-nél, amikor rám telefonált a hely, hogy ideje van a sietésnek, mert tele van, és botrányt érlel a ?mi lesz már?-t illetően. Kikopogtam hát Zsombit és Pityut a Szerájból, hogy közösen lépjünk be a puskaporos hordóba. Az ehelyi szórakozási kultúrának sosem volt része a koncertteremben (hívjuk inkább diszkószobának) való, ha nem történik semmi sem, akkor is-i ácsorgás. De meglepő mód ez este abszolút alakzatot vett a koncertre való elhelyezkedés, testet öltött a várva vagyunkság. Megszokott öreges tempónkhoz képest, sebesen rendeztük a sorainkat, és sötétből indítottunk. A senki nemláthatsági hatásosságban tömegre eresztettük a Tündérdombot, majd robbantottunk. Ugrált is rendesen, a lányok meg mosolyogtak, és vittek folyton zavarba. Ilyenkor azonban nincs jelezgetés, majd leszállás, a végállomásig kell utaztatni ezt a fene nagy intimséget. Összetett egy meló, ma sem értem, hogy csinálom. A mostanábani hangversenyeken szerzett tapasztalatok olybá engednek következtetni, hogy megérkezett az Ördög. A megmutatók túlzsúfoltak, és árasztják magukból az elfogadást. Brusi haverem, sztárok lettünk, és nem megerőszakolt időjárásjelentőként, hanem szájról-szájra terjedve a magunk módján: kivont karddal a szőnyeg alatt!
Aztán nekünk lódult az afterparti, torkom nem maradt szárazon. Előfordult, hogy egyszerre három sör volt nekem hívva, és hón alatt már töltődött is ki a becherovka. Hamar boldogított elmeállapotba keveredtem. Az eseményre ellátogatott Borsi elnök úr is (Hajdú You Do Ifjúsági Klub) Böszörményből egy darab új cd lemezt vételezni a városnak (azt majd mindenki lemásolja), hát már ennek okán sem mehettem hamar haza. Ilyen látogatások alkalmával Csonka doktor úrnál száll meg, egy percet sem szomjaznak. Csak pusztán megemlítés szinten hoznék szóba egy helyet, ahová aznap éjjel bekukkantottunk, az Oktogonon van, valami kaszinó féleség. Két lánnyal mentünk négyen fiúk, fogalmam sincs, hogy miről lehetett szó. Feltételezem, nem csajoztam, mert mindig is az a nyugodt típusú fiú voltam, aki türelmesen kivárja, amíg megerőszakolják. Ez persze most se lett így. De hát ?a dolgokat meg kell várni?, írja Márai a füveskönyvben. A lányokat ?lekoptatva? átmentünk a Hunyadi térre a Legolcsóbb Korcsmába, innen már megint élénkül az emlékezetem. A résztvevők: az elnök úr, Csonka doktor úr (ügyvéd), x (fiú volt, de fogalmam sincs kicsoda), és a Szabi. Kis csapatunk három hajléktalan társaságában prímán italozott az első kakasszóig, mely még igencsak odébb volt. Némi patália kerekedett a zenegép körül, az ügyvéd úr ugyanis bedobott három egységet, de egyet sem játszott le a masina. Csak zárójelesen jegyezném meg, hogy barátom késő esténként hajlamos arra, hogy otthon a cd lejátszóba egyszerre két lemezt helyezzen be, aztán értetlenül áll, a ?mért nem szól?? kapcsán, majd átesik a karosszéken. Ez esetben azonban nem jöttünk rá, mi a hiba. A nagyszakállú Béla biztos, ami biztos egyfajta hidegindítást alkalmazva kihúzta a falból, majd újra bedugta. Nem történt semmi. A kocsmárosné eztán Bélára fogta a nemszólást, és alapos kioktatásban részesítette a hely házirendjét illetően. Bajusz alatt jót derültünk. Kedélyes asztaltársaságunkba keveredett egy lilatréninges, zöldsapkás borozói törzsvendég is, akinek a nevét ugyan szintén nem tudom, sőt egyéb adatot sem róla, ugyanis mintegy három óra leforgása alatt csupán egyszer szólalt meg, és csak annyit mondott, hogy ?kocsival vagyok?. Ezt nem egészen tudtuk hova tenni. Végülis kiderült, amikor kis idő múlva bejött három rendőr igazoltatni. Sapkásunknál nem volt semmi személyes, hát előállították. A párás kocsmaablakból láttuk, a vele elsuhanó rendőrautót. Valóban kocsival volt. Reggel kilenc lett, az elnök úr és az ügyvéd úr ásítást színlelve, fáradságra hivatkozott, és hazavonult. Részemről még nem vágyott ágyba a kaland. Tudtam, hogy ezidőtájt kezdi meg rendelését Ficsku Pali barátom a Szekeres Karcsival a közeli Csengery borozóban, felkerestem hát őket. Nem tudom már miről folyt a csevely. Ahogy az velük minden nap lenni szokott, dél körül asszonyaik hazarendelték őket ebédelni. Órámra tekintve, biztos voltam abban, hogy az ügyvéd úr az elnök úrral már eleget lazsált, ideje ?bulizni!?. Felmentem hát hozzájuk a Vacak Szállóra (Csonka ügyvéd úr kétszobás ingatlana a Hunyadi téren) és rengeteg havert (nőket is) felhívtunk. Páran el is jöttek naplementét nézni, részletekkel nem igen tudok szolgálni. Megint este lett. Két harcostársam elment a Gödörbe Balatonra, jó magam Kriszta és Gábor Peti barátom társaságában a nem messze eső Rock Randevúba tértünk be, aztán végezetül a Nincs Pardonba. Reggel négykor a Kriszta hazakísért, de azt mondta, nem alszik velem, mert már sokat ittam. Nem tudom, mire értette.
Bár nem terveztem, de új rekord született ezzel a 28 órás túrával. Azt hiszem egy hajszál választott el az alkoholmérgezéstől. Ezt követően két napot feküdtem a tévémmel. Kedvencem ilyenkor a romantikus filmek, vagy végülis mindegy mi megy, mert egyikből sem értek semmit, csak a szereplőket nézegetem, de az még is valahogy olyan kis kedves. A létatét sóműsort viszont ilyenkor egyátalán nem szívlelem, mert a Stohl folyton kiabál.

 

2003. január. 24.
Kultiplex, Tibi fesztivál
Kabóca és Cukor első közös munkája, mondhatni vizsgamunka.

Hát kedves feleim, volt ott mindenfajta média pitty-putty: újságba fotózkodás, tévéinterjú-tétel, koncertfelvétel. A Zanzibár c. MTV1-es műsor ugyanis kivonult rögzítésünkre. Tisztára úgy éreztük magunkat, mintha marha fontosak lennénk. Köszönjük, hogy nem kevesen jöttetek. Beépített embereim a női wécében kihallgatták a pisilni váró lányok élményeit. Kifülelődött, hogy ez volt az eddigi legnagyobb zenecsinálásunk, noha ők már nem először járnak ilyen tájon. A tagok is boldogok voltak a munkavégzéstől, a koncert alatt Brusi többször nyakába borult a Zsombinak, hogy ez az! Mostanában Bori folyton páros táncot akar kierőltetni belőlem, merthogy annak hogy örülnek a nézők. De nekem valahogy sokkal jobban megy egyszerre többszáz emberrel táncolni, mint egyetlen nővel. Belátta. Azt mondták utánunk valami francia manuszok (angolul, úgyhogy csak szinte értettem), hogy olyan színpadi-mozgó vagyok, mintha Chaplin meg Tom Waits lenne bennem összegyúrva. Szép dicséret, polcra tettem. Megtanultak egy magyar szót a koncerten, hogy kifejezhessék jókedvüket ügyünkkel kapcsolatban. A szó az volt, hogy Vissza! Ficsku Pali barátom meg már alig várta, hogy elmenjen a tévé (nem az egészet vették), és közbotrányokozás kíséretében (pólófelhúzás, mellmutogatás) ordibálhassa, hogy ?Hajrá Diósgyőr!?. Ő ugyanis mindig ezt szokta, meg azt, hogy ?Maradjatok együtt!?. A Palinak három melle van, de nem akart feljönni a színpadra megmutatni, mert az előzetes taktikát követve erősen lemámorosodott, és ilyen állapotban már nem tud olyan nagyot lépni. Kabóca bezzeg feljött, és szülinapja kapcsán hozott nyolc tequilát. Aznap nem is ő hajtott, hanem a Józsi. Kabócánk alaposan be is szórakozott, majd a nap végén egyik ordítva mesélt története közben (mert ő mindig úgy beszél és annyit, mint a Sörgyári Capricco-ban a Pepin bácsi) eldőlt a kanapén, és elaludt. A világon talán ő az egyetlen, aki hason fekve is tud horkolni, de hol van ez még?
Egyébiránt egy dörögdi filmforgatás kapcsán a Badárról vannak hasonló emlékeim, amikor egyszer a konyhában már ötödszörre mesélt el egy viccet. Mindig így szokta. Magam ki nem állhatom a vicceket, de az ő előadásában még ötödszörre is csodálatos az élmény. Tehát ezúttal is mesélt, és egyszercsak hopp, elaludt, és mintegy népmesében belezuhant a feje a bablevesbe. Másnap felkelt, elvarrta a nyitva maradt szálakat, majd fehér zoknijában, alsógatyára vetkezve elment Olimpiát nézni.
Visszatérve a zárójelekből tehát így zajlott a kocertelés, utána következett a szokásos vegyülés a rajongó pajtásokkal. Ez esetben a különbség az volt, hogy nem ittam. Reggel négyig csupán egy sör fogyott általam. Szörnyű volt látni, hogy bebírnak rúgni az emberek. A Miki rajongó közölte, hogy lesz egy farsang a Passzban (Csengery utca), amelyre Szabinak akar öltözni, úgyhogy majd adjam oda a ruhámat meg a kalapomat. A végefelé egyre kevésbé értettem, hogy mit akarnak nekem mondani. Majd jött ez a ?már megint elpakolás? rész, iszonyatos hajnali robot. Elkísért bennünket a próbaterembe Cukor hangmérnök, a nagymarosi remete. Olybá tűnik, merthát beajánlotta, hogy ő lesz az állandó hangmérnökünk. Régóta keresünk erre a posztra alkalmas egyéniséget, csak a büdzsén múlhat a leigazolás. A szürke rabszolgamunka részt átugorva, a visszafelé jövetelre terelném a szót, mert természetesen visszajöttünk, hátha akad még valami morzsa. A Kinizsi utcában dugó volt. Kabóca vodkáját hátrahagyva kipattant az anyósülésről, és intézkedésbe kezdett. Négy kocsi állt előttünk, legelöl pedig egy menetrendszerinti hajnali kukásautó. Tesze-tosza mindennapi eztcsinálók egykedvűen, komótosan tologatták ímmel-ámmal a bödönöket, úgy nézett ki sokáig maradunk. Kabóca elmagyarázta az autósoknak, hogyan kéne kikerülni, de egyik sem volt profi, meg valószínűleg meg is ijedtek a kis szülinapostól. Olyan nincs a mi Kabócánknál, hogy egy ügy elintézetlenül marad, céltudatosan megindult a kukáskocsi felé. Cukor e pillanatban felszakította a mikrobusz oldalajtaját, és szabadnapos logisztikusunk után eredt. Járdára helyezték a szemétürítés-ügyi szakembereket, és mint a villám lukra toltak vagy tizenöt kukát. Az autósok megtapsolták őket, mi csak hátul röhögtünk. Odasúgtam a többieknek, hogy ha belép a Cukor, eztán soha többet nem kell nehezen mozdítható zeneitárgyhoz nyúlnunk, ezek ketten mindent elrendeznek.
A Kultiban már nem volt senki, hát átvitettük magunkat a Vacak Szállóra a zsúrba, ahol kis időmúlást követően az ügyvéd urat és jómagamat kivéve, mindenki elaludt a fotelben. A Tibi ugyan még megpróbált négykézláb eljutni egy Zsófi nevű lányig, de sokkal erősebb volt nála a nehézkedés. Kint már sütött a nap, kiültünk a doktor úrral a konyhába, kinyitottuk a bejárati ajtót. Hadd jöjjön be a szombat!

 

2003. február 21.
Gödör
Hajnalvárás, agyrázkódás, tűzvész, csete-paté

Az alkotói magnak challange-day volt eme bizonyos eset: Brusi fertőző influenzával köpött a héten véreseket, továbbá időnként oknélküli orrvérzéseket produkált, míg én agyrázkódásban fetrengve hevertem el a koncertet megelőző pár pipányi öt napot. Benne volt hát az estében, hogy a színpadon döglünk meg, mint az amerikaiak. Fel sem merült bennünk a lemondás. A zord tél számlájára valószínűsíthető, hogy a megrendezés lefagyott. Amúgy se lettünk koránra hívva, de az is jócskán csúszásnak eredt. Még mintegy bő órát fejpúpomra szoríthattam a fagyott zacskós tejet, mire elérkezett a gödördeszkára pattanásunk ideje. Fél kettő fele jártunk. Ilyentájt már a lelkes Privát Gold nézők is lassan nyugovóra térnek, de nem úgy az Ördögösök. Úgy ottmaradtak ránk, hogy szép volt nézni. Bár hozzáteszem, nem nagyon láttam ki anyám ?60-as évekbeli hatalmas napszemüvegéből, mely a durvára nőtt ultramarinkék monoklimat volt hivatott takarni az akváriumban tartózkodó, tánczenénkre lelkesen úszkáló kedves halacskák elől. Szükség volt e használati tárgyra, mert hát azért ez mégsem egy Merilyn Manson koncert. Hogy jelmeznek tűnjön a rajtam hordott, a többiek is beöltöztek. A Gyuri bazi nagy miniegér masnit kötött a hajába, a Brusi sálat vett, hűvösnek öltözött. Maga a koncert remek mederben csorgott, sikeresen visszatapsolt est volt ez is. A jobbszélen a Víg Mihály meg a Kiss Tibi bólongva dícsérte. Utánunk viszont jött egy ótvar agresszív trashmetal penetrazenekar, a Flash. Valami vérlázítóan idegesítő, általuk világmegváltónak hitt hulladék volt. Egy-két szám erejéig röhögsz, de utána nem tudsz hova bújni a rémülettől. Végig kellett várjuk beivott fröcsögésüket, mert a mi cuccunkon játszottak. Már lemondtunk magunkról, mikor egyszercsak félbeszakadt a happening, ugyanis hatalmas bunyó kerekedett, mely során lángra kapott a színpad mögötti függöny. A bikanyakak persze hamar elsimították a kis tüzeket, Maróti direktor úr poroltó után nyúlt, és lefújta az egész hajnalt. Kárunk nem keletkezett, csak a Brusi szintitokja habos azóta is, de vastagon.
Ha nincs ez a tűzeset, szerintem még ma is tartana az a jó kis Flash konci.

 

2003. március 6.
Trafó, Tütü Bár

Különös esetekről ezúttal nem áll módomban beszámolni. Egy újabb családi jellegű megmutatás volt. Végre felkerültek a versenyprogramba a már régóta követelt Mikor megmozdult a föld és a Tiszavirág című kompozíciók is. Kissé indiszpók voltunk, de ez talán csak nekünk tűnt föl. A színpad szűk, ami még önmagában nem volna baj, mert gyakorlott egyhelyben táncoló vagyok, azonban ezúttal ettől is el kellett tekintenem, mert ha egyet dobbantottam, borult a Brusi szintije. Én már csak affajta hangulatember vagyok, nem hideg profi, ki ha nem táncikálhat ötlete szerint, eltávozik belőle a kedv, és jön helyére, a mit kezdjek magammal érzet, a megszerényülés, a színtelen-szagtalanná, a hallhatatlanná, vagy legalábbis aliggá válás. A kedves közönség feltételezhetően ezt nem tapasztalja, rajtam, ez csupán belvilágombani történés.
Volt egy szám, a Cici, melyet utólag kiderült Zsombi maga sem tudja megmondani miért, de nagyon trükkösen kezdett. Alapos meglepődésünket hátunk mögé hajítva eljátszottuk így. Vidám kaland kerekedett belőle, kissé gyorsan kellett hadarnunk a szöveget, de lehetne a szám akár így is. Valami megfoghatatlan kreatív energia tekereg ezen a helyen, történt ugyanis egy korábbi itt tartott koncertünk alkalmával, hogy beálláskor neki kezdtünk a Tengerparti homokvárnak csak úgy cédé alap nélkül. Aznap este, meg azóta is, így játszuk ezt a számot. Ez alkalommal a Parti lánnyal fordult elő ugyanez.
Mivel másnap is játék volt, nem különösebben folytunk bele az éjszakai inputba, viszont elővett a szilveszteri renátói autogramm vadász lány, hogy hogyan képzelem írásomat vele kapcsolatban, holott ő nem is úgy… Elbeszélgettünk. Nem ez volt az a nap, amikor először hazavittem.

 

2003. március 7.
Millenáris Park, a József Attila kör karneválja

Közönségi szemmel nézve a hely koncertlátogatásra alkalmatlan, nem lehet bevinni a terembe poharat, s üveget. Cigizés is csak határozottan az ajtón kívül történhet. Öltönyös epilált-koponyák figyelik minden lépését az embernek, semmi nem marad szó nélkül, mintha színházba lépne a látogató. Bár egyik világot látott haverom szerint az Opera nem ilyen szigorú. Itt a rendszabályok odáig fajulnak, hogy a földre sem szabad leülni. Minden adott hát a kedvszegéshez. Van egy büfé tesze-tosza személyzettel, meg egy csomó ?épp elfogyott, mást kérjél? piával. Mindezeket leszámítva ejrópai küllemű a mindenség: pazar a hangtechnika, hatalmas a színpad, tükrös az öltöző, még gurulós székek is vannak benne.
A koncert úgy kezdődött, mint vacsoráztatáskor, csak épp a konyhás nénit nem láttuk sehol a levessel. A terem végében asztaloknál sokasodtak az unatkozók, az asztalukon semmivel, mert mint említettem volt, semmi sem behozható. Röhögött is a monitorkeverős Kajdi Peti, hogy na ebből hozzatok ki valamit! Az első számnál megkezdte az előrejövetelt mindigjáró lelkes magunk, és már szinte olybá tűnt minden, mint egy koncerten. Nem állítom, hogy zsúfoltságot okoztunk, mert csomóan jó íróhoz méltóan nem mozdultak a kinti itatóból, de azért meg lehetett izzadni. Jól szólóan megfeleltünk. Volt füstgép, intelligens lámpa, meg mindenféle mókusvakítás. Csodaszépek lehettünk. Muszáj volt valami rendetlenkedést elkövetnünk ebben a fogdmeg-langyban. Brusi az utolsó számnál kitalálta, hogy aki úgy gondolja, nyugodtan jöjjön föl a színpadra táncolni. Nem telt bele sok idő, fent ugráltunk vagy ötvenen, amitől persze a vigyázók lesápadtak, de belátták, hogy kulturált emberek töltik itt az estéjüket, az ilyenkor szokásos kommunista, falból kihúzom az erősítőket, és laposra verek mindenkit szemlélet elavult. Ez volt hát az igazi karnevál!
A koncertutáni előtérben túl sokat nem szellőzködtünk, mert hamar elkövetkezett a méreg drágán adott Arany Ászok kora (hát mi vagyok én, focista?).
Barátaink kinyitották nekünk a Marczibányi téren lévő Rézmált. Gyuri adott egy pánsípos szóló koncertet, elég aluljárós volt a hangulat. Kis idő múlva visszaérkezett Kabóca is a szokásos koncertvégi körmenetről (cuccok elpakolása, egy-két tag hazaszállítása), letette a buszt, és taxikat vételezve elindultunk páran vigalmi-negyedünkbe, a Hunyadi tér környékére. Az Utca legolcsóbb Korcsmája aznap este lefeküdt aludni, úgyhogy a Borozó Bisztróban ültünk le hajnalig. Volt ott játékgépezés, fogatlan cigánynő táncoltatás. Néha összefutok vele azóta is, amikor betér kapualjunkba kukázni, de egyre ritkábban köszönök neki, majd csak elfelejt. Hajnalban vettünk neki nőnap alkalmából egy keserűt, majd hátrahagytuk az ott tartózkodó többi ?srácnak?. Napfelkelte alkalmából átugrottunk a Csengery Borozóba Ficsku uramhoz egy-két lögybire (vilmoskörte és valami undorító üdítő keveréke). Onnan Kabóca horgászkiállításra eredt botokat törni, mi meg az ügyvéd úrral meg a Tomával a piacra hurkát enni, meg virágot venni otthonalvó csajaiknak. Majd felmentünk a Vacak Szállóra, ahol állítólag elaludtam a fotelben, és kifolyt a nyálam.

 

2003. március 21.
Berzsenyi Dániel Gimnázium, majd Süss fel nap

Összevonva írom meg eme két megnyilatkozást, hiszen egyetlen nap eseménye a kettő. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy folyton zajló világunkban a koncertnapot megelőző tegnapon Brusit elütötte egy autó az Oktogonon, mert haverem nem éppen a közlekedéssel volt elfoglalva, miközben pedig azt cselekedte. A Minimaxon megy egy rajzfilm gyerekeknek, arról hogyan kell átkelni okosan az úttesten, de ő nem nagyon néz tévét. A baleset egyetlen következménye, hogy beverte a bal mutatóujját, melynek okán a koncertsorozaton fél kézzel zongorált. Egyszer majd csak lesz egy olyan napunk az Ördög életben, hogy mindenki egészséges. Egy ideje olyan papírra nyomtatom a számsorrendeket, melynek a fejlécén ott díszeleg az intés: ?Az egészség a legfontosabb!?
A Berzsenyi Gimibe való megérkezésünk kellemes időutazás élményt hurcolt az iskolatáskájában. Sütött a nap, már majdnem meleg volt a tavasz. Hamvas szüzek szépelegtek a suli előtt. Fújatták hajukat a széllel, cigizgettek. Tervezgették az estét, míg az éretlen fiúk odabent pingpongoztak. Zsombi hátára, termetére való tekintettel, jelet tettünk, nehogy valamelyik tanár néni fülön csípje, és bekényszerítse az egyik osztályterembe röpdolira. Kiálltunk a nebulók ellen asztaliteniszre. Kikaptunk párszor, pedig hajdanán igazolt ifi voltam a Terézvárosi IKV SE-ben, igaz mindig csere voltam. Egyszer valami megbetegedés okán beállítottak, akkor is kikaptam. Itt a gimiben az utolsó meccsen majdnem nyertünk, de Kabóca rálépett a labdára, úgyhogy sport befejezve. Különös ötletnek tűnt, hogy egy középfokú oktatási intézményben lépjünk föl. Ugyan nem végzek e tárgykörben szociológiai felméréseket, de úgy sejtem, hogy ezen korosztály irányunkban egyáltalán nem elkötelezett. Mivel ilyen okos vagyok, igazam is lett, de hát idejár a Brusi tesója, a Gyula, hát jöttünk. Egy hatalmas aulában kongtunk, úgy húsz földönülőnek. Az egyetlen mozgás a rendszerben a portás volt, aki esti lámpaoltogató körútját végezte. Jól elszórakoztattuk saját magunkat, mint egy próbán.

Elegünk lett. Kikapcs, lebont. Átrohan, épít.

Nem voltak túl sokan odaát a Süsiben, pont kellemesen elegen. Bár már a harmadik számnál nagyon kellett vizelnem, de mégis ezen a koncertünkön éreztem eddig a legjobban magamat életemben. Már be voltunk melegedve, soha ilyen jól nem ment a konferálás, rengeteg jól sikerült zenei impró volt. Új szerzeményünk Ákos, remekül illeszkedett. Jó hangulatú, kreatív, kulturált este volt. A pultnál nem kellett semennyit se várni, pont annyian voltunk ahányan kellemes.

 

2003. március 28.
Gödör

Délután telefonáltak a kernyelek, hogy bekábítószerelt a kiplakátolt esti kerekasztalbeszélgetés moderátora, és a Szabit gondolnák a helyére ültetni. Az a téma, hogy nők a popbizniszben. Mondtam nekik, hogy erről én marhára nem tudok mondani semmit, de majd csak elbeszélgetünk valami másról a Bárdos Ágival meg a Németh Jucival. Este, mikor odatekeredtem a megbeszéltre, rám osztották eme remek kérdező szerepkört. Hiába rúgkapáltam, hogy nem vagyok egy kíváncsi ember, meg aztán pláne nem egy különösebben beszélgetős. Két partnernőm is nevetve osztotta véleményemet alkalmatlanságommal kapcsolatban. De sebaj, vágjunk bele! Végülis korábban a Szőkével tartottunk már olyan közönségbeszélgetést, ahol egy órát ültünk a színpadon úgy, hogy egyikőnk se szólalt meg egyszer sem, csak néztük az embereket, azok meg dőltek a röhögéstől. Na itt nem így lett, a csajok jól eldumálgattak underground szerepvállalásról, előadói attitűdről, skatulyákról, a nagyvilágról. Csak néha szóltam, de mindig nevettek a nézők, úgyhogy prímán sikerült a műsor.
Megkezdődtek a koncertek, elsőként a Galapagos. Az emberek nem nagyon álltak oda nézni, jómagam is inkább a szalonspicc elérésén fáradoztam. Utánuk mi jöttünk. Még nem vagyunk Eu tagok, de alkatrészeink már szanaszét hevertek: Bori Franciaországban, Gyuri Bécsben. Nem volt nagy tömeg és nem is biztos, hogy sikerült kézbevenni a megjelenteket, de ami bennem volt, kiadtam. Magunknak kifejezetten tetszettünk. A Nekem a Balatonra felugrott a színpadra háttértáncolni a Fürcsike bácsi (Ficsku Pali), meg a Kabóca. Ők hárman, Elvis kinézetű, köpőcsövezős Kőszegi Levente haverommal kiegészülve alkotják a Cicis videoklippünkben az angyalok karát. Hát mit ne mondjak, tudatos casting director-i tevékenységem ezúttal létrehozta a tökéletes fergeteg sereget. A koncert egyéb részei alatt időnként rám csurgott a nyál a trombitából, de legalább nem kell cipőt pucolnom. Ott vagyunk a jóba így nő nélkül is, na!
A koncertet követően nagy kaland nem esett, iddogáltam, amíg be nem zárt a hely, majd hosszasan beszélgettem a Deák térrel. Úgy egy fél óra elteltével felnéztem és rájöttem, hogy nincs ott senki, és végig magamban beszélek. Hazamenekültem sajátmagam elől.

 

2003. április 4.
Süss fel nap
Felszabadulásunk 58. évfordulója, avagy Mikor megmozdult a föld (3x + 1 ráadás)

A koncert előtt a Gyurinak és a Tibinek osztályfőnöki órája volt a Fonóban a Szőkével, mely alatt egy egyéni stílusú vidám, kacagtató estet kell érteni. Úgy sincs jobb dolgomiságból kifolyólag Kabóca által magam is áttranszportálódtam. Bevittük a Gyuri-hangszerparkot az öltözőbe, rögtön mondta a bent transzolódó májsztör, hogy ha már itt vagyok, tanuló lesz a szerepem. Ismét összeállt hát az aranycsapat: Szőke, Badár, Merza, Mikó házaspár, Eichinger, na meg a Szabi. Arról persze egyikőnknek sem volt fogalma, mit fogunk előadni, de ehhez már hozzászoktunk. Kezembe nyomott a főnök egy úttörőzsebkönyvet, hogy abból kell majd felolvassak, Merza lesz az igazgató, Badár a technika-filozófia tanár, Gyuri a tornatanár, Tibi az énektanár, Kati (ördögné) a szakszervezetis, A szőke meg csak simán Béla. Oké, kezdhetjük! ?Előadás? közben kiderült, hogy egy április 4-ei ünnepélyt modellezünk le. Ily hatalmas rögtönző géniuszoknak, mint mi, semmi sem számít, mottónk: ?Születés, Élet, Halál – amit a megrendelő kitalál.? Telház volt, a közönség sírt a gyönyörűségtől. Mivel előzetesen semmi próba nem volt, sőt bárminemű eligazítás sem, bevallom párszor kénytelen voltam elröhögni magamat én is. Naplóban visszaadni azt, hogy a Badár, hogyan dobol, vagy tart előadást a kopaszodó középkorú ?gyerekeknek? a ping-pongról, meg az osztálykiránduláson történt szexuális rendbontásokról, vagy ahogyan dr. Merza Brandó szaval, vagy ahogy a Szőke bemutatja a testvériskolánk által küldött gyerekrajzokat, beláthatja mindenki, hogy lehetetlen feladat. Ezek mind-mind a pillanat remekművei. Röviden összefoglalva, jól szórakoztunk, meg a lakóházam is boldog lehet, mert ebből a nem várt gázsiból, bebírom fizetni jövő héten a közösköltséget.
Bepattantunk a Zsuzsi-vonatba, és a Nap felé vettük az irányt. Csont tele volt az előadó helyiség. Köszöntöttük Párizsból frissen érkezett Borinkat, és nekiugrottunk a muzsikának. Meglehetősen unjuk már a cd-játszónk foglalkoztatását, Brusi komponált egy csengőhangot a telefonjába (semmi polifonikusra ne tessenek gondolni), mely a Föld körül című számunk bevezetője volt, ezzel kezdődött a mulatság. Volt ?á dzseszkó tuszéj áj lávjú? is és más hasonló, méltán közönségkedvencnek számító világsláger. Príma volt a hangulat, rendre törtek a poharak a színpadon. A végére a Borival totál beáztunk. Egy meglepetés zenekart is beiktattunk a programunkba, melyet előző vasárnap raktam össze (producernevem eztán Szabikozsó) a Hunnia Kávézóban. Az alkatrészek: Ficsku Pali, Gábor Peti, Kabóca. Ők egyébiránt Cicis videoklippünk többek közötti főszereplői (csak főszereplők vannak az egész műben). Kabóca és a Pali az angyalok karát, míg Peti az Úristent alakítja. Vadonatúj zenekaruk neve: Bukott isten és az angyalok. Természetesen én vagyok a menedzser, ez volt az első, és egyben búcsúkoncertjük, bár a feloszlást még hivatalosan nem jelentettük be. Legényeim kissé nehézkesen vakaróztak fel a színpadra. Nem a hajlandóság volt bennük kevés, hanem az ital sok. Pali azonnal átesett a kontrolládán, és borított pár ezt-azt (Mikor megmozdult a föld I. rész.), de aztán az eddigi egyetlen számuk, a ?Fürcsike néni, Fürcsike bácsi? remekül sikerült. E vidám közjáték után jött először cd-alap nélkül a Virágoskert. Kellemes extázisba kergetődött a publikum, macskatestű ? utólag kiderült csak nem szomszédnőm- csak nekem táncolt.

Aztán vége lett a dalnak, jött a klubélet. A bejárattól kétfokú lépcső vezet az asztalokhoz, ezt a nehezítést Gábor Peti barátom figyelmen kívül hagyta, és mint egy báccpenszer filmben a kiütött ellenség, nekihederedett a vadidegenek asztalának, és éktelen csörömpölés kíséretében mindent borított (Mikor megmozdult a föld II. rész). Egyből odaugrottak a fogdmegek, de mondtam nekik, hogy semmi gond, csak a barátom nem számított lépcsőre. A gyorsabban kapás érdekében bementünk a hátsó pulthoz. Macskatestű társalkodónőmet felültettem a bárszékre. Utólag kiderült, hiba volt, ugyanis kis idő elteltével a szék, ma sem értem hogyan, nőstül felborult, és üvegszilánkokat okozott (Mikor megmozdult a föld III. rész). Kissé felrepedt a szemhéja, jégkockával vigasztaltuk.

A záróra miatt Mr. Pakolasz a Zsuzsi vonatba. Csonka ügyvéd úr is velünk ?utazott?, hébe-hóba ülések alá keveredett (Mikor megmozdult a föld ? ráadás). Kettesben maradva otthon társalkodónőmmel előadattam még egyszer azt a szép táncot, majd?

 

2003. április 9.
Pécs, Pollack Mihály Műszaki Főiskola Kollégiuma

Még nem tavaszodik a Mecsek, cigizni még hideg, de ha már arra jár az Ördög, csak megáll a tetőn. Ez nálunk már amolyan megszokás. Várost soha el nem hagyóknak jelenteném, hogy a mezők már zöldek, a fák még nem öltözködnek, a felhők mögül pizsamában olykor kikacsint a már fogat mosott nap, a tehenek mozdulatlan tájképszereplők. Impresszionisztikus hatású a látvány, a kontúrok még kissé mosottak
E kellemes-ülés után érkeztünk meg a találkozási pontra. Telefonon diszpécserkedve irányítottak bennünket: ?a Négyszázágyasnál jobbra, a Huszonötemeletesnél balra, a Kólaháznál föl, és ott a Sörgyár, ott várjatok!? Hát nem jöttek értünk oda, de valahogy mégis feltaláltuk magunkat. Cefreszagú, régóta nem változott, telihányt kollégium. Villany nélküli transzpottingos wécé, tréningben csocsozók, hevimetál zenekarok, sípoló mikrofonok, kis érdeklődés, furcsa soundcheck (ez a beállást jelenti angolul).
Mondták, hogy lett volna grúvhausz is, csak valamely tévészereplésük kapcsán visszamondták. Mi fordítva csináltuk. Volt egy RTL Reggeli megkeresésünk másnapra, azt mondtuk le, nem a koncertet. Ez estre egyébiránt azért lettünk hívva, mert láttak minket a TV2 Magánszám c. műsorában (Hajós András műsora).
Aznapi felállásunk ismét amorf lett. A Tibi Németországban turnézott, helyette berántottuk az Andort, a Yonderboy-ból. Bori Pesten adott elő, Ákos trombitással pótoltuk. A beállást hamar lezavartatták velünk, közben végig szólt a kontrollokban a Juventus Rádió. Egy Fogas névre hallgató dagi gyerek színpadtechnikust játszott. Folyton belegabalyodott a kábelekbe. Egy másik, ?semmit nem értek az egészből? tréninges meg a csatornák között veszett el teljesen. Ezenközben egy szemüveges szépike azon létrázott, hogy minél jobban a szemünkbe világítson. Groteszk volt a szituáció.
A fertő nyolcemeletesre építtetett. Liftezgetéssel, meg goldfaszl-lal múlattuk az időt. Erősen ránk tört a honvágy. Amikor mi következtünk teljes meglepetésünkre abbamaradt a csocsó, és kiderült, hogy a városból is rengetegen jöttek csak miattunk. Megtöltöttük a nem kis termet. Végig semmit sem hallottam magamból, befogtam a fél fülemet, mint egy hozzáértő, messzirőljött profi. Az se volt jó semmire. Nem hittük volna az elején, de jól sikerültünk, szerettem. Nem nagyon akarta a közönség, de átadtuk őket az utánunk következő metál zenekarnak. Elszállt belőlem a megérkezéskori, azonnal üljünk vissza a buszba kedv. Egy földmérő festőlány, akinek a nagyapja kalapos volt, haza akart vinni magával a falujába. Kiegyeztem vele egy fervell-kisszbe. A többiek már nagyon haza kívántak eredni, de mi ketten a Zsombival még vegyülni vágytunk. Ranningmeneset játszottunk, menekültünk a Brusi elől, aki mindenáron be akart minket lapátolni a buszba. Minden cselt bevetettünk: leguggoltunk a tömegben, lelifteztünk a pincébe, elbújtunk a hevimetálosok közé. Végül egy óvatlan pillanatunkban mégis elkapott bennünket, másfél órába telt neki.

 

2003. április 17.
Pécs, PEK

Ezúttal a másik oldalon ültem, mint a múlt héten, és így megtapasztaltam, hogy égő kutakkal Százhalombatta is képviselteti magát a balszélen. Elképzelhető, hogy itt rendezik meg a következő Olimpiát, a láng mindenesetre már megjött. Meg aztán a baloldalon folyik a Duna is. A többiek nem engedélyeztek vizeletürítés-ügyi megállást Pakson, mert bemondta a tévé, hogy sugárzás van. A Mecsekben sem álltunk meg, mert Kabóca véleménye szerint, akkor megelőznek minket a kamionok, és az elfogadhatatlan. Szörnyű, mennyi csalódás ért egy utazás alatt. Az időjárás se volt kedvemre való, nem voltak olyan jó fények, mint előtte héten, továbbá a múltheti mozdulatlan barna tehenek is enap össze-vissza kószafaszáltak.

A kellemetlenségeket azonban felejtette a hely, ahová érkeztünk. Kétszintes, galériás, jókocsmás, normál wécés, szép színpados, asztalos-székes, kellemes. A méretek is rendben valónak mondhatók. Igaz, a hangcucc kissé köhög, de hát nem vagyunk Eu tagok. Pécs kultúrváros, mindig akad bőven koncertlátogató, még Bandi barátom is lejött a hegyről Kispál urammal. Újabb találkozásunk emlékezetessé tételére nem voltunk restek boldogra inni magunkat. Zárójelben jegyzem meg, hogy Kispál szaki, miközben beavatott a lambériázás rejtelmeibe, jó útra tértként, csupán kávét fogyasztott. Előttünk ugráltatott a Belga, mindahányan Honvédos tréningbe. Nem is mentem oda hallgatni, mert nálam a hajrá az Fradi. Elkövetkeztünk. Konfransziéságom aznap nem merült ki semmiben, mert tartottam tőle, hogy összecserélődnek a mássalhangzók. Ez nagy boldogság közepette gyakran megesik a mikrofont használóval. Játszottunk tehát a kotta szerint. Egyet szóltam mindösszesen: a Boritól elkértem a kölniét, és levegőbe spricceltem egyet. Emígy össznépileg meglocsoltam a pécsi nőket, majd a bájak előtt fejet hajtva, húrbaszedtük tiszteletükre a Cicit.
Aztán egy pár órát még kóvályogtunk a helyen, majd buszba ültünk, én nem egyedül (!), ezért az Andornak (mert a Tibi még mindig Németországban turnézott) a földön kellett feküdnie. Természetesen másnap, ahogy az egy úriembertől elvárható, kikísértem a hölgyet a Blaha Lujza térre a metróhoz, és megmutattam neki, hogy arra van a Déli. Bocsánat, de járműre ülni ilyenkor nem hajlandó a macskajaj. Egyébiránt csak, hogy nemi életem követhető legyen, a múltheti földmérő, festőnő kiskegyessége volt az illető.
Visszatérve az éjszakához, jött a zenekarok életében szokásos benzinkút-megálló. Zsombi nagy jókedvében vett egy plüsskacsát, a Brusi meg egy plüsshalat. Ez utóbbi nagyon jó párnának bizonyult kiszorított Andorunk számára. Erősen gondolkodtunk egy nagy zsiráfon is, de nem volt aranyszínűben, meg fene drága is volt, úgyhogy azt otthagytuk más együtteseknek.
Legalább magának vásároljon plüssállatokat az ember, ha már nem a sóbiznisz azon ágában tevékenykedik, amelyben roskadásig dobják a színpadot a tinik ilyesfajta csecsebecsékkel.

 

2003. április 19.
Millenáris Park, Bukta Fesztivál (Budapesti Középiskolás Találkozó)

18h-19h-ig zenélhettünk, erőteljesen matiné időpont volt. Biztos a középiskolások korán fekszenek. (Ilyen korán életünkben csak egyszer adtunk elő, előző évben gyereknapon). Úgy gondoltuk a koránságból kifolyólag ember nem jön be nem cigizni a terembe, de aztán csak felfejlődtek a látogatók. A koncertről túl sok beszámolni valóm nincs, nem maradtunk ott a végzés után egy percet se, szaladtunk az Almássy térre, ahol előző nap nyitott egy új hely, a Műhely, Fabinyi András barátunk gondozásában, aki előzőleg a City sörözőt üzemeltette. Itt lehet hajnalig a szenvedély helyett ?-kodni. Ősztől indul egy újság is itt, kihagyva a ranglétra minden lépcsőfokát én leszek a főszerkesztő. Meg lesz ingyen fotós tanfolyam, meg csomó kiállítás, meg sok koncert (bárki beszállhati dzsemmelős). Na meg havonta egyszer ÖRDÖGÖK KLUB!!!
E naptól ez a Tulok Liga (barátai és Szabi) új törzshelye.

Dohány utca ? Almássy tér sarok. Gyertek, ugorjatok be egy jó komlóvirágteára, vagy ha alakravigyázó lányok vagytok, hát kúlörre!!!

(utólagos hozzáirat: az újságból és az ördögök klubból lustaságom okán persze nem lett semmi).

 

2003. április 25.
Salgótarján, Tarjáni Tavasz

Új tájegység meghódítására indult a Zsuzsi-vonat, szépek arra a hegyek, ? van olyan szép, mint bármi más?, sőt tán még inkább azám. Magáról a tégelyről azonban nem mondhatni, hogy a boldog emberek városa volna. A grassz nem grín, sőt nincs is, meg a görlsz-ök se pritik. A flekken sütők és népbüfék által ölelt fő térre lettünk kiállítva, egy ?festői? művház torkába. Ez volt az idei első open-air megmutatásunk. A kezdésig kellemesen elrágódtunk a bádogkutyákon (értsd flekken), majd belemerültünk a házban lévő erotika kiállítás simogató hajlataiba. Senki nem értette, hogy a Tarjáni Tavasz melyik részeg álmában fogant meg a vágy, hogy minket akar. Szokott itt lenni kovácskati meg solymostóni, deszperádó meg grúvház, de a mi fajtánk az itt harminc év alatt még nem fordult elő. Úgy látszik a tavasz, ahogy öregszik, úgy hülyül. Előérzetünk be is igazolódott, a nép végig távolabb eső asztaloknál fogyasztott, a színpadnál csak 5 év körüli gyerekek lejtettek lelkesen (kb 20-an). Rendeztünk is nekik sikító versenyt, meg ki tud magasabbra ugranit. Élvezték. Egy kislány kisbiciklin karikázott lankadatlan, a szerkezet elejére Eu zászló volt szigszalagozva. A helyi viszonyokat elnézve, feltételezhetően sosem fog oda érni. Mivel a kisgyerekek ott pogóztak, ezért a felnőttek sokszor felnéztek a pohárból a színpad irányába, hogy meg van e még a kis trónörökös. A cicis szám elején kitettem a jobb alsó sarokba a 18 éven felüli karikát, mire egypár szülő hátulról odaordított a leszármazottjának, hogy ?gyere onnan, de rögtön!?. De ez a gyerekek estéje volt, nem mentek sehova. Egyébiránt bevallom kissé rosszindulatú vagyok, érezhető volt, hogy odafigyelnek ránk a nagyok is, ülve ugyan, de részt vettek. Tapsoltak, nevettek az élceken, csak hát errefelé úgy látszik nem ünnephez és eleresztemséghez van szokva a nagyérdeműség. Végig úgy vezettük elő a programot, mintha a gyerekeknek játszanánk. Nincs is annál felemelőbb, mint a felvilágosultabbak számára is olykor érthetetlen szövegeimet egy ötéves kisfiú szemébe énekelni, aki úgy néz vissza, mintha értené. Aztán következett a fürdetés ideje, rajongóinkat hazavitték, magunkra maradtunk, legalábbis olybá tűnt, pedig dehogy. Sikerünk volt, visszatapsoltak, asztalukhoz ültettek, megitattak. Erőteljesen keresni kezdték, hogy ki volt az, aki idehívott minket. Hátba veregették. Hazajöttünk. Útközben betettük a cd-játszóba saját magunkat, és mint a sakál üvöltöttük kórusban a számokat. Ki kellett jönnie a feszültségnek.

 

2003. április 26.
Kultiplex

A tegnaptól kissé fáradt volt a gyomor és szétcigizett a hang. Nem volt tömegbemenési kedvem, öreg fásult zenész módjára végig az öltözőben ültem. Kabóca tanított egy új receptet, Finnlandia bombával, tapasztalata szerint az meghozza az ébredést. Hát nem hozta. Telt múlt az idő. Előttünk játszott a Tibi a jazz zenekarával. Bocs, de nem hallgattam. Vártunk. Megkezdődtünk. Kiléptem a fergetegbe, bőven jöttetek, többen tán nem is fértetek volna. Az elétek lépés elektrosokként hatott, azonnali ébresztőt fújt. Hadd szóljunk! Ilyen remek hajszolás mellett könnyű volt nekünk. Hatalmas izzadás, egybeolvadás, mámor. Jóba kergetettek minket. Meghajlás. Önmegtartóztatás, hazamenés, horkolás, mert másnap reggel indultam a Tibivel meg a Gyurival Ménfőcsanakra a Mediawave-re a Szőkével színházasdit játszani. A többiek még maradtak, a Zsombi-zsoké szerelmes lett.
(utólagos hozzáírás: ma már ő maga sem tudja, kibe)

 

2003. május 1..
Piliscsaba, Pilisi Majális

Makovecz bácsi jó ferdére építette a Pázmány Egyetemet, ahova wécére jártunk, a cselekmény maga ugyanis a nagy réten zajlott. A bonyolítók elmondásuk szerint nem számoltak ennyi nézővel, el is fogytak a jegyek, úgyhogy előkerültek a tavaly nyári dunapataji EFOTT-os karszalagok. Három zenekar volt nagyszínpadra álmodva: mi voltunk az elsők, aztán a Rulez, majd a Borz. Kipattanva a trójai falóból azonnal nekieredtem láncoshintát meg céllövöldét keresni, de nem volt egyik se, csak a ház mögött hegedálás, sörsátor, meg a már szabadtéren klisének számító bádogkutya-sütés gulyáslevessel. Összetalálkoztam Bandi barátommal a hegyről, megdumáltuk, hogy elmegyünk augusztusban pár napra horgászni. A Kabóca talált egy frankó helyet, még csónakot is adnak (hozzáírás: nem mentünk). Elmesélte a Bandi a tegnapi fogást, én bólogattam, bár semmit nem értek az egészhez, meg a halat is utálom, mert büdös, de hát horgászni elmegyek persze, mert az olyan férfi sport.
Mivel mi kezdtük a szédítést, hamar rávertek a gongra. Az első számnál még háttérbe húzódtak az ördögűzők, de aztán felszólítottam őket, a gátlások levetkezésére, és hogy ugyan már jöjjenek közelebb. Megindult felénk a folyó. Ennyi ember még sosem hallgatott rám az életben. Ismertek, szerettek minket. Velünk lét, éneklés, tapsolás, tánc, hála. Voltak azonban olyanok is, akik felordítoztak, hogy ?Táncolj Tariska!?. Hát mi vagyok én marionett bábú, vagy kulcstartón fityegő? Ettől úgy éreztem magam, mint régen az iskolában, amikor kigúnyoltak, elgáncsoltak és zsibbasztót adtak. Meg volt egy nagyon hülye, szomorúra ivott gyerek szép, de gonosz barátnőjével rögtön a lábamnál, akik magukhoz intettek, és közölte a csávó, hogy hagyjam abba, ne énekeljek soha többet, ez nagyon gáz, meg ilyeneket. A hülye pinája meg csak gonoszul nevetett, hogy most de meg mondtad neki Pistám. Na ettől megint lépett egyet kifelé belőlem a kedv. De aztán elgondolkoztam -olykor van idő rá, amíg szólóznak a zenészek-, hogy mit ugat nekem ez a kis térdenjáró, úgy visszázott nekünk a pár ezres tömeg egy számmal ezelőtt, mintegy koncertlemezen. Azért kár, hogy egy rossz ugyanannyit nyom az agyalapomi latba, mint ezernyi jó. Aztán zártuk sorainkat, mert kellett a műsoridő a kollegáknak. Jött a Rulez. Róluk sosem tudtam megállapítani, hogy koncertre jók e vagy sem, mert az emberek csak álldogálnak ott, mintha unatkoznának, meg a számok is olyan hasonlóak valahogy, főleg tempójukat illetőleg. Mostanában már azért jobban szeretem őket, mint régen, amikor csak amolyan pulóveres belvárosi okoskodásnak tartottam a dolgot, azóta rájöttem, hogy egy-egy szám önmagában kiváló (a ?Winkler és Erdélyi a hajóra mennek?? például csodálatos), csak ez a változékonytalanság ne volna.
Nem maradtunk soká, mert másnap indult életünk első turnéja, mielőtt reggel még ki kellett mennem a piacra, megkenni a szendvicseket, meggyúrni a fasírtot sötöbö. Mindenesetre szép hely ez a Pilis, lakni lehetne.

 

2003. május 2.
Miskolc, MEN
Gecó és Tsa

A Kabóca szabadságot vett ki. Már két hónappal ezelőtt elkezdte a visszaszámlálást, hogy mikor indulhat horgászni. Kivett egy házat Békésszentandráson. Úgy volt, hogy mi is megyünk, de erre az öt napra, beugrott három koncert, úgyhogy ezidő nem ezzel töltetett. Főnöke, a Rezső meg a Józsi vitt minket a turnéra. Első állomásunk Miskolc volt, az egyetemi város. Romantikus erdőben szakadt épületek, rock fesztivál, vagy inkább heavy metál. Lepukkant kocsma, sörsátrak, kutyás idegbeteg kopasz Őrmester Kft, vaskordon a színpad előtt, a közönség méterekre. Már délután megérkeztünk, tehát volt alkalmunk megtekinteni pár helyi zenekart, valami gépgyáriak voltak (16 tonna, Ha én rózsa volnék metálosan, meg ilyenek). Bográcsból mertek valami borzasztó vegyületet maguknak meg a közönségnek, azt mondták, van benne rum, bor, diólikőr, a többire maguk sem emlékeznek, meg fűszerek. Köszöntük, most nem kértük. A kertben részeg egyetemisták jófejkedtek valami kimittud félét. Volt ugyanolyan pólójuk, meg jókedvük. Hagytuk a délutánt a medrében nélkülünk csorogni tovább, megnéztük a koleszos szállást. Én a Brusival osztódtam be, a Gecó és Tsa feliratú szobába. Kórházra, vagy apácazárdára emlékeztetett a berendezés. Fehér ágynemű, a párnán kis piros pecséttel. Elég puritán, de madárfüttyös, rendezett, árnyas-hűs erdőre néző szoba volt.
Aznap is a Borzzal lettünk nagyszínpadra téve, tudtuk ezt előző nap is, ezért gondoltuk mára halasztani a rajtuk való részvételt.
De előttük magunkról. Nem jött velünk se a Bori, se a Gyuri, viszont hoztunk magunkkal egy trombitást, (nem az Ákost, mert nyelvvizsgára készült), a Csárics Sanyit, aki az Animával meg a Dabsziti Fantasztikkal szokott koncertolni. Nem miatta, de elég erőtlenre sikeredtünk, az emberek is messze voltak, úgy térben, mint gondolatban. Nem sokan ismertek minket, nem igazán ránk vártak. Jó pár ezren voltak, de hát egyszer mi is hadd legyünk sikertelenek. Utólag visszahallgatva (mostanában minden koncertet felveszünk minidiscre), nem voltunk pedig szörnyűek, csak valahogy nem találtunk egymásra a közönséggel. Páran azért talán élvezték.
A Kispál viszont csillagos ötös volt. Már a kezdésnél mindenki a korlátra tapadt és szurkolt. Energiadús, jó dolog sugárzott, nagy táncoltatás. Mi a színpad mellett álltunk hátul. Felváltva szórakoztatott minket tréfás hátraszólásokkal a Dióssy meg a Kispi, alaposan be voltak biztosítva józanság ellen. Amikor Bandi barátunk hosszas értekezésbe kezdett valami bugyikkal kapcsolatban, azonnal leugrottak mellénk hugyálni.
Majd mikor ők is elmúltak, vadászgattunk még egy kicsit a sörsátorban, s az erdőben. Végül fölkeveredtünk a helyi gyepmester kisasszonyok szobájába. Én nem vágytam felülni a repülőre. Mostanában valahogy félelmeim támadnak, akkor meg minek. Aztán éjjel kettő lett, másnap meg ötkor kelés, hatos indulás, hát Brusi ?csajommal? befeküdtünk a Gecó és Tsa-ba.

 

2003. május 3.
Sepsiszentgyörgy, Erdély
Egy napra Beatles

Majdnem a terv szerint lódultunk neki a végtelennek. Reggel fél hétkor bírt tündérkerti hódító útjára indulni a Zsuzsi-vonat. Az útvonal Ártánd-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Segesvár-Brassó-Sepsiszentgyörgy, leírva se rövid. A határközeli Királyhágót, ha svájci képeslapok meglátnák, nyomban összetépnék magukat. Meseország ez: színes parasztházak, megalomán ultracsicsás, aranytetős gazdag cigány paloták, középkori vár parabola antennával, apró köveket nyaldosó csillámló patakok, büdös vizű hűs folyók, fenyőligetek, havasok, kosárfonó kendős anyókák a padon, szalonnázó szalmakalapos paraszt bácsik az árokban. Gomolygó sárga füstbe burkolózott fuldokló városok, hihetetlen mintázatú és színű rongyokba öltözött vándorcigány karaván ekhós szekereken. Mintha egy mesejátékba csöppenne az utazó, bár ez itt a valóság, a légkondiból nézett nyomor. Elhaladtunk egy domboldal mellett, feltehetőleg az lehetett a marosvásárhelyi riviéra, ahová Dáciákkal kivonultak a hétvége kapcsán a városlakók. Fürdőruhában döglöttek pokrócokon, könyveket olvastak, kolbászt ettek, fociztak. Pár nő félmeztelen volt. Alattuk húzódtak a város lakótelep szörnyei. Háború utáni világvége hangulat, dekadens igénytelenség, antiromantikus piknik. Egyszercsak kifogyott az út a kerekek alól, harminccal lehetett csak haladni. Porfelhő, ablakon behajoló pohárárus cigányok, ásító segédmunkások tárcsával, végenincs kocsisor. Lassú és hosszú kirándulás. Aztán gondozott rétek, tehenek, vadlovak, óriási birka csordák következtek. Balkáni szafari. Mintha álmodtuk volna az egészet. Brassót elkerültük, rövidítettünk. Bod nevű falú felől közelítettük meg a célállomást. Ez a hely a falvak archetípusa, behunyt szemem még most is látja maga előtt a kanyargó utcákat. Fél nyolckor begurultunk Szentgyörgyre. Kihalt volt minden, a nap aranysárgára festette az eget.
Majd hirtelen, egy századelős promenádba ütköztünk. Hatalmas vásári kavalkád, népbüfék, programok ezer helyszínen, milliós tömeg, dodzsem, vattacukor, szotyi, lufi, rágó fogadott bennünket. Tényleg mi hiányoztunk ide? Mintha a Körhinta című filmbe kerültünk volna bele. Egy parasztlány megkérdezte tőlünk, hol az internet café? Na akkor már végképp nem értettünk semmit. Beleakadtunk egy szervezőbe, azonnal megboroztatott minket, majd elvitt a szállásra. A Park Hotel elegáns szálloda. Bájos recepciós lány, kétágyas, tévés, fürdőszobás szobák. A tévét kapcsolgatva, beleakadtunk Anettkába. Hát itt is bejön a Budapest Tévé!!! Korábbi erdélyi kalandozásaimon szerzett tapasztalataimra hagyatkozva azt hittem, hogy egy öregasszonynál leszünk majd elszállásolva, aki erre az éjszakára a családdal kiköltözik a nyári konyhába, mi meg kilencen megkapjuk a nagyszobát. Egyikőnk a halott nagymama agyában alszik majd, ketten vörös fejjel az alaposan befűtött cserépkályha melletti kiságyon, egy valaki a fotelben, párunknak meg marad a föld. A pottyantós wécé hátul lesz a disznóól mellett, a fakerítéshez meg oda van kötve Kinga, a kecske. Nem így lett. Kaptunk fejenként három kajajegyet (reggeli, ebéd, vacsora), ezt azonnal összesítettük, és vacsorára kikértünk mindent. Négytagú cigányzenekar húzta a fülünkbe. Palacsinta sajnos nem volt, mert a raktáros hazament, és magával vitte a kulcsot, és így nem volt az étteremben tojás (Ez ám az őszinteség!). Megettünk hát valami csontos borzasztót paradicsomsalátával. Ez valószínűleg azért lehetett saláta, mert karikákra volt vágva a növény, ezenkívül azonban semmi egyéb íze nem volt, mintahogy másnak sem. Na még egy utolsó Stella típusú langyos komlóvirágtea, oszt irány a búcsú! A Bikini másfél órát késett, ők biztos nem keltek reggel ötkor, és nem Miskolcról indultak. Belevetettük magunkat a forgatagba. Fesztivál-fíling, kuki-kulás napernyők. Inkább mégiscsak be a szervezőirodába, ott olyan szép és kedves lányok ültek a megérkezéskor! Minden bonyolító azon tanakodott, hogyan lehetne leszedni a Bikinit a színpadról, mert már igencsak későre járt. Aztán végül csak abbahagyták maguktól. Jött az Ionkiméra. Angolul éneklős, nekem kevésbé tetsző, kissé enervált zenekar életének első koncertje volt ez. A színpad szélén diavetítővel megvilágított vászon mögött két szexi nő táncolt, az mondjuk azért bejött. A tömeg azonban a késői órára való tekintettel alaposan oszlásnak eredt. Aki maradt, az már tényleg mind minket akart látni, de már nagyon. Végül fél háromkor jött el a mi időnk. Üvöltöző, faszfej, csak románul beszélő technikusok, majdnemi összeverekedés. A békesség érdekében a beállást a szokásos fesztiváli háromnegyed óra helyett öt percre rövidítettük le. Bemondtam, hogy na akkor kezdjük! Hatalmas ováció, éktelen sikítás, mint a Beatles filmeken. ?Fú mi lesz itt??-gondoltuk. A színpadtól 10 méterre rendőrségi kordon volt húzva, mögötte a közönség. Már az első számnál mindenki mozgott. Éreztem, nem mehet ez így tovább, a másodiknál leugrottam a színpadról a román rendőrök közé, és könyörögni kezdtem, hogy ugyan feküdjenek már le aludni, és engedjék hozzánk az embereket! ?Nem lehet!? De az emberek elkezdtek beszivárogni, megérezték azonnal, miért ugrottam le. Beindult a lázas vóki-tókizás. De addigra az emberek már megállíthatatlanok voltak. Mint a régi csatákban a felvezető (vagy a delacroix képen a félmeztelen nő) kivont karddal szaladtam előttük, hogy támadás. Ha a piliscsabai koncert alkalmával zúduló áradatról beszéltem, akkor ez itt hatványozottan volt igaz. A hatalmas tömeg egy másodperc alatt áttörte a kordont. Forradalmi hangulat. Ezt még egy zenekar se merte megcsinálni! Egy napra Beatles! Üvöltötték a számokat, féktelen tánc, vastaps, mint az Ákos koncerteken, totális révület. A rendőrök töketlenül szirénázva álltak a színpad két szélén, érezték, hogy kicsúszott a kezükből az intézkedés. A koncert végén, a színpad mögé a szervezők egy asztalt tele raktak nekünk sörrel, vagy fél órát autogrammoztunk. Beindult tinilányok végenincs sora kívánt hozzánk járulni, mintha nem is tudom, kik lennénk. Lehet, hogy összetévesztettek minket a Bikinivel? A rendőrfőnök is odatéblábolt. Alig tudott magyarul. Megköszöntem neki, hogy nem verette agyon a kis forradalmamat. Ő meg hálálkodott a koncertért, és belátta, hogy nekem volt igazam. A másnapi koncerten már nem volt kordon.
A mellőlünk nem tágító ördögűzők ölre menő vitát folytattak, hogy hova menjünk velük buliba. Az egyik csapat az Esti Kornélba húzott, a másik tábor a Bástyába akart vinni bennünket. A pakolás végére már csak a Kornél-os csapat maradt, hát odamentünk. Ez a helyi Ráckert, csak még jobb a hangulat. Asztalon táncolás, hátsóudvaron hugyozás, deci unikumok, csíki sörök, színészek, jó nők, részegek, tinik. Mindenki táncolt. Virradatig ment a móka. Egyikőnket meg akarták erőszakolni a női wécében, de lány-hánytatás lett belőle. Kivilágosodott, oszlásnak indult a tömeg. Gondoltam biztos vámpírok lehetnek, akik elégnének a fényben. Időközben egy másik tagunk járásképtelenre itta magát, valami kis Brezsnyev figurákat hallucinált a zsebekben, majd beszélni is elfelejtett. Próbált valamit mondani, de valahogy többé semmi sem artikulálódott szóvá benne. Az erőteljes támogatás ellenére párszor összeesett a főtéren. Mondták a helyiek, hogy próbáljuk meg becélozni mihamarabb a szállodát, mert a rendőrök ok nélkül is bármikor bevihetnek minket két napra. Mondtam nekik, hogy nyugodjanak meg, a főkapitány személyes jóbarátom. Ezer lépcsőt megmászva, kurjongatva ledöglöttünk a Park Hotel elé a betonra, mint a vert sereg ? bár csatát nem vesztettünk – vártuk a buszt, hogy föllapátoljon. A Pitypangnak betört a fél szemüvege. Pár nagy tekintélyű úr (helyi főnökség) gratulálva névjegyeket hozott, hogy ez volt ám a felejthetetlen. Kérdezték, hogy jól éreztük e magunkat? Csak ránk kellett nézni. Mindenképp jöjjünk még sokszor és mihamarabb!
Fél 11-kor útnak eredtünk, mint a holdkórosok végig száguldottuk Erdélyt. Még álomszerűbb volt az egész, mint előző nap. Éjfélkor ért véget az Ördögök első turnéja.
Másnap ment ugyanoda a Beshodrom játszani, az egész város rólunk áradozott, pedig nem is volt velünk a Bori meg a Gyuri.

 

2003. május 10.
Hajdúböszörmény, Hajdú you do Ifjúsági Klub
Játék a Nagyszobában

Mielőtt belefolynék az ecsetelésbe, álljon itt a kolorlokál éezékeltetésére messzemenőkig alkalmas meghívó szövege:

Kedves Uram!
Téged és bűntársaidat szeretettel meghívjuk a Hajdú You Do Klub 12. szülinapja alkalmából ? szerény körülmények közt ? megrendezett mulatságára.
Program: ?lalisuli? főzőiskola. A menü: ?hajdúvacsora?: slambuc és sör, utána előzenél az Arany Ördög díjas Moncsicsi Potenciál (Debrecen City).
Majd az est fénypontja: fantasztikus koncertet ad a messze földön hírhedt Amorf ?kutyaütő? Ördögök ének és tánczenekar!
Remélem, időd engedi és tiszteletedet teszed poros kis városunkban!
Üdvözlettel

Káoszkapitány főmérnök

Na és akkor most az ecset:
Aznap adtuk át az országos remixversenyünk győztesének, a Mon-chi-chi Potenciálnak járó nagydíjat, ami egy felnagyított, bekeretezett fotó volt rólunk, amelyen heten az ágyban fekszünk alsógatyában (a Bori cici-fixben). A képről hiányzott a ZsombiKoala, ő ugyanis az exponáláskor még nem volt tag. Hát megálltunk az Árpád hídnál, hogy beugorjunk rosszalkodni a metróba az igazolványkép automatához. Szedtünk pitypangot, meg egyéb fellelhető gazt, ami a romantikus nagyvárosi milliőben akad, és gép elé ültettük a Kabócát is, hogy kvázi mintegy esküvői fénykép benyomását keltő felvételt készítsünk a két lemaradtról. A remekül sikerült képek egyikét ráhelyeztük a fotóra, az ágy fölé, tréfás ajándék kerekedett. Akartunk volna még adni egy benzinkúton vásárolt plüss zsiráfot is befújva aranyfestékkel, de sehol nem találtunk sajna zsiráfot, csak vakondot, oroszlánt meg ilyen köcsögségeket, úgyhogy ettől a tervünktől el kellett tekintenünk. (hozzáírás: évek múltán a Mon-chi-chiből igazoltuk le Mészáros Ádámot és Laskai Viktort, a Péterfy Bori Love Band kiválóságait)
Magáról az útközbeniségről sokat áradozni nem tudok, az Alföld nem túl változatos, az autópálya már majdnem Hajdúböszörményig visz, amellett meg aztán tényleg semmi nem történik. Az elgázolt bogártetemeket számolgattam a szélvédőn a megérkezésig. Talán esetleg, ha mégis kell valamit említeni, akkor egy rétet tudnék leírni, melyre kiszálltam pisálni. Olyan selymes füvű (jó nem fű volt, de mivel pesti buzi vagyok, nem értek a növényekhez) térdig érő rét volt ez, mint a romantikus filmekben. Ilyen helyeken ugrálnak lobogó lágy ívű kendőkben, fenenagy boldogságukban a szerelmesek egymás felé, vagy a reklámokban az orosházi libamáj konzerv felé, ha itt a tavasz.) Szép volt. Ilyesmi élményekre gondol vissza az ember, amikor számokat festeget odahaza.
Megérkeztünk. A Hajdú You Do Klub egy volt családi ház, amit a helyi huligán haverjaim közművelődési tevékenység fedőnév alatt már jó ideje elfoglaltak. A kertben Lajos, meg Kisó barátom már javában főzte a slambucot, az Elnök úr ballagásügyi okból kifolyólag még távol volt. Behurcolkodtunk a nagyszobába (egy korábbi fellépése kapcsán a Heven Street Seven zenekar nevezte el így a kocerttermet, azóta is rajta ragadt a helyen). Néhányunkat eltöltötte az elférési aggodalom, de aztán sokat harcolt underground zenészek módjára összehúztuk magunkat, egymáshoz tapadtunk, és magunkba vettünk fejenként egy-egy svepsz-mediterránt. Megettük a slambucot, majd eltréfálkoztunk estig Kisóékkal ilyesmiken ötletelve, hogy olyan bigbránert kéne szervezni, ahol a fődíj egy kéthetes utazás lenne a sertéstelepre, ahol csumi gizda (tájszó, értsd: gumi csizma) lenne a kötelező viselet, stb. A nap lement, Lajos szakács elaludt. Elkövetkezett a Brusikozsó által felfedezett Mon-chi-chi Potenciál, merthogy felkértük őket, hogy legyenek előzenekar. A terembe nem fértem be, az ablakpárkányra támasztott söröm mögül tekintettem meg a produkciót. Az ablak sajnos zárva volt. Nem volt rossz, kis szerencsével még lehet belőlük elérhetetlen sztár. Hajrá! Aztán ránk került a sör. A technikai feltételek befelé nem nagyon voltak sehogy, de kifelé állítólag jól szóltunk. A közönség nagyot táncolt, jót szórakozott, megdícsért. A Cicis számot követően megejtettük az ünnepélyes díjkiosztó gálát (így puszit csenhettem a Mon-chi-chi énekesnőjétől). Öröm volt, ováció és meghatódás. A koncert alatt helyi megmondó MZ haverunk többször beordította, hogy a magyar manucsao (ezt utólag kimagyarázta). A hangverseny záró akkordja, az őskorunkból származó, Ja voll, Ja voll, ich liebe alkohol című szuperslágernek nem nevezhető dalocskánk volt. Ez a kompozíció helyi himnusszá nőtte ki magát. Borsi elnök úr színpadra is hederedett, és frontember módjára felejthetetlen szólót énekelt, űzve ezzel a zenekart, melynek tagjai közül sokan még sosem hallották azt megelőzően ezt a számot, mert ez még a ?szamizdat? korszakunkból származik. Jött a koncertet követő szokásos hajnalváró input, melynek alkalmából a Kabóca úgy beszórakozott, hogy letáncolt mindenkit. Páran aggódva néztük az esetet, mert tudtuk, hogy 3 óra múlva haza kell indulnunk. Reggel lett. A Tibi talált egy ásót a kertben, fűbe ugrott, és a Kabócával csónakázósat játszott. Buszba ültünk, hátrahagyott Kisó barátom elvitt minket a szállásra, ahol lehetett volna két órára lefeküdni (fél 11-re Pestre kellett érni a Zsombinak, meg a Pityunak, mert mentek beállni a Trafóba egy másik zenekarral), hát én ezt kihagytam. Elmentünk Kisó komámmal ketten meginni az éjszaka utolsó, a hajnal első cseppjeit. Majd visszafelé a böszörményi villanegyedbe leültünk a járdára csendben szidni a gazdagokat. Mire visszaértünk, a kolesz aulája tele lett érettségire készülő szépikékkel, furcsán mutattunk közöttük így kialvatlanul. Nem könnyen, de felébresztettük az erősítést, hazateperedtünk. Kabóca vér profi, az éjszakai magpróbáltatás ellenére úgy hazahozta a Zsuzsi-vonatot, mint mindig.
u.i.: Boccs elnök úr, hogy nem vártuk meg fehér zsebkendős búcsúra való megérkezését, de hát zöld lett a többiek fejében a lámpa! Te meg Imikém, ne feledd, amiről hajnalban dumáltunk!

 

2003. május 17.
Budapest, Mokka Cukka

Szokványos pesti szórakozóhely, a deszkák, melyekből építve lett nagyon emlékeztetnek a tavaly holt Trefort-kert alkotóelemeire. Lehet, hogy csak ilyen szórakozóhelyeket lehet kapni a Tescóban (ez csupán feltételezés, a piacra járok vásárolni). Gondoltuk elég foghíjas sorokhoz fogunk szólni aznap, mert azért csak ki esik a nyüzsgő város sodrából ez a hely. Végül családiasan elegen lettünk. Nem mondták be a hivatalos nézőszámot, körülbelül százan lehettünk. Mivel jó közel voltatok hozzánk, előszeretettel hozzápiszkáltatok a Brusi szintijéhez. Visszahallgatva, mert fel szoktuk venni a koncerteket, hogy otthon fikázhassuk egymást, Csonka ügyvéd úr remekül tud szólózni. Bár emiatt a Brusi többször a kezére vert a koncert alatt. Az Álomáruházi pszichedellika végén történt, hogy egy társaság a háttérben, hozott ütőhangszereken tovább folytatta a számot, mi meg erre az alapra rászálltunk. Szép kooperáció volt.
Kis kiszólás:
Nagyon féltetek bennünket mostanában a nagy establishment-té válástól, meg az elkurvulástól. Félelmetek alaptalan. Földönjáró emberkék vagyunk, egy médiaguru sem lehet képes arra, hogy kivakarja belőlünk a fokhagyma szagot. Előfordult már, hogy mehettünk volna a Fábry sóba húzni, de aznap volt egy piliscsabai koncertünk, hát lemondtunk a hírnévről. Azóta se hívtak minket többet. Meg volt már úgyis, hogy a Bigbráner döntőben Balatonozunk a himnikus Királynimfa után. Az is kútba fúlt. Ezekre a dolgokra a magam részéről legyintve elmennék. Attól, hogy művirágba vagyunk díszletezve, még a számok ugyanazok. Kidurrantunk egy-két szivecskés lufit, megválaszolunk ugyanarra a hülye kérdésre ezerszer, hogy ?miért ez a nevetek??, aztán jól van. Az meg, hogy többen járnak a koncertekre mostanában, ne zavarjon titeket! Beszélgessetek, barátkozzatok! Nekünk jó, ha minél többen vagytok. Ezért csináljuk, nem a zsiráfért. Rúgjatok be, és szeressetek minket!
Na jó, demagóg Szabiból ennyi most elég.
És amíg el nem felejtem, Kabócának és Gyurinak újabb igazolatlan!!!

 

2003. május 28.
Budapest, Zöld Pardon.
Nézz ki esős a nyár? meg a BL-döntő

Kitört a nyár. A hátsóudvarra ablakom alá kiültek a részegek, és őszig tartó dalba kezdtek. Dzsimi égi zongoráján kísér, az össze nem csengő, sajnos nem csak alkalmi kórus zokogva üvölti, hogy: ?Egyszer megjavulok én!? Majd lejár a magnó, kipukkad a fejekben a boldogító buborék, és kezdődik a műbalhé, hogy tartozol három borral meg nyolcszáz forinttal. Aztán kesergő következik az el nem készült lecsó tárgykörében, melynek abszolválása ma is akadályoztatva lett a korlátlan alkoholneműségek szervezetbe való juttatása okán. Sándorok és Marikák véget nem érő csatája ez. A szomszéd meg lakást felújít, a vizesek áttörték a falat. Szóval ilyen napnak indult ez, csak annyiban volt más a többinél, hogy eleredt a jégeső, és ebbéli tevékenységét az elállást követően többször megismételte.
Már hajnalban be kellett pattogtassuk a gumilasztit a tv2 lazacba a Konta Barbie-hoz meg egy másik barátok közötti manuszhoz, hogy válaszoljunk a szokásosra, meg eltátogjunk kettőt. Végtére is halas műsorról van szó. A hazafelémenést megszakítottuk a Csengery Borozóban, meglátogattuk a Ficsku Palit meg az Óriást (ő a csapos, két méteres, kopasz és erős). A Palinak ikrei lesznek, az Óriás meg házasodik. Az esküvőn fellép a valósóból az Elvis, lehetnénk előzenekar. Kösz, kihagyjuk. Mire hazaértem hátsóudvarom már a lecsó-vita végénél járt. Kizártam őket. Pár pipányi órácskára visszaszálltam az álmok lassú vonatára.
Mire felébredtem a Dob utcán túli világ már az eldöntésnél tartott, hogy legyen e aznap megmutatás, vagy sem. A szelepek már jól zártak, Dzsimi már nem sírt, biztos megkapta a zsepijét. A lámpa zöldre váltott, bepakoltunk, hajrá! BL-döntő is volt szervezve velünk egyidőbenre. Gondoltam, hogy ez kedves közönségünket kevésbé fogja érdekelni. Abból a reprezentatív mintából fölszorozva következtettem erre, hogy nyolctagúságunkból csak engem érdekel egyedül a foci. Be is jött a számítás. Dzsimi bánatával, a hétköznapra eséssel és a döntővel egyátalán nem törődve bőven jöttetek. Táncolás, vonatozás, csókolózás, dalolás. A szervezőség üvöltve táncolt a keverőpulton, úgyhogy idén nyáron még egyszer lehetünk majd. Köszi.
A végén a színpad mögé olyan két csodaszép néger jött -mint utóbb kiderült egy amerikai nő és egy szenegáli férfi-, hogy csak a travel-csenelen láttam eddig ilyet, vagy még ott se. A nő olyan szép volt, mint a naomikembel, de valsz nem ő volt az. Olyan volt az egész, mintha a nagyvilág jött volna el értünk. Titokzatos vudu szellemek. Vezetők, akik kézen fognak minket és elvisznek egy helyre, megállnak és körbemutatnak, hogy Szabi ez itt a Világ, lépj be nyugodtan! Én intek a többieknek? Aztán ki tudja mi lesz? Csak kissé odébbról néztem a jelenetet, ahogy a mesebeli négusok a Drapival meg a Bolivárral tárgyalnak. Nálunk ők ketten a nyelvvel bíró eu-kompatibilisek, a többiek is pötyögnek valamennyire, de ha nem muszáj, nem erőltetjük. Kiderült, hogy a jövevények cd-t akarnak venni, mert tetszett. Megkapták.
Az estből még ami emlékezetes, az a vége kaland. A Kabóca gondolta, hogy Erzsébetről Budaőrsre Csepel felé rövidítünk. Hát alaposan eltévedtünk. Fel akartunk valahogy jutni az MO-ásra, nem sikerült. Hatalmas pocsolyákban ázó, gázlószerű szántóföldeken spriccelte buszunk az út széli gólyákat. Cigánysorra emlékeztető lepukkant parasztházak, seholsincs közvilágítás, kátyúk, vidám nyári zötyögés. ?Kaland az élet, ma ne érj haza!? Kivilágosodott. Hatalmasat túráztunk, mintha megint vidéken játsztunk volna. Pedig a Zöld Pardon tőlem csak pár villamosmegálló.

 

2003. május 30.
Fonó Budai Zeneház

Már lassan átálltunk a szabadtéri koncertekre, ehhez képest itt be lettünk zavarva a terembe. A műsorfüzetbe az volt írva, hogy világzenét játszunk, ebből azonnal beugrott legújabb műfaji meghatározásunk, mely eztán lecseréli az operett-tangó-pop-hop-szobadiszkót, nevezetesen az al-világzene kifejezés. Voltak előttünk zenekarok, de egyiket se hallottuk, az előtérben komlóvirágteázgattunk. A benti légkör igen csak színházszerű volt, a közönség síri csendben székeken mozdulatlankodott, a színpadról minden egyes pisszenés kihallatszott. Bejöttem hátulról a függöny mögül egy korsó fülébe kapaszkodva, ez teljesen szettidegennek hatott. Aztán mégis csak sikerült forradalmat csinálnunk. Fokozatosan pattantak fel ültükből az emberek, lelkesen űzték az ördögöt. Vegyes társaság volt, nem akadt egyetlen ismerős arc sem. Széll Laci azt mondta a koncert után, hogy ez volt a valaha voltunki legjobb. Kint a büfében odajött hozzám egy széplány, hogy lemaradt a Ciciről, játszani szíveskedjünk újra itt neki tüstént, ő majd a barátnőjével rátáncol. Mivel nem volt kezünkbe a sörön kívül semmi, az meg ugye nem hangszer, hát megparancsoltam a Tibinek, hogy nyomassa a léggitárt, a Zsombi meg a légdobot, én meg akkor énekelnék. Hát erre nem nagyon tudtak táncolni a kisasszonyok, de a kocsma jól szórakozott. Hátulról valaki bekiabált, hogy halk. Mondtam neki: mert szar a hangmérnök. Aztán szóba elegyedtem egy tengerésztiszttel, aki még ezelőtt sose hallott rólunk, most is csak kevés ideig van idehaza. Kitörő lelkesedéssel kinyilatkoztatta, hogy de jó, hogy mégiscsak van normális zenekar idehaza, ha úgy jön ki a partraszállás legközelebb is eljön. Záróra.
Elmentünk a Lázárba, ott van a próbatermünk. Fotelbe ültünk, felsóhajtottunk. A Zsombival meglátogattuk a szomszéd teremben ? ahol hastánc szokott lenni ? az akváriumot. Hosszasan tanulmányoztuk, hogy melyikük lehet a főnök. Aztán hazafelé megnéztünk ablakon keresztül egy kiállítást. Észrevettem az ablakpárkányon egy nagyon szép bogarat. Nem mozdult. Gondoltuk, biztos alszik. De kiderült, hogy csak galambszar.

 

2003. június 6.
West Balkán

Aznap épült a focipályára az új, jó nagy színpad. Már reggel elkezdett csavarozódni, de valahogy este nyolc körül se sikerült összeszerelődnie. Az Aranyhal étteremben vacsoráztuk el a délután. Sietnünk csak azért kellett, mert a Zsombinak még volt a koncert előtt egy másik zenélése a Ráckertben, ez eléggé bebonyolította a beállást, de aztán csak lett ez is valahogy. Megint jó sokan eljöttetek, már biztos marha híresek lehetünk. A koncert elején egy széplány az első sorból – mint aki ismerősként mondani akar valamit – felkiáltott, hogy Szabi! Odanéztem, de még sosem láttam azelőtt. Hogy mik vannak? Egyik számnál a Borihoz felugrott két manus. Rátapadtak, táncoltak. Ezt nem hagyhatta nézve a Kriszta meg a Kátya, körém szöktek.
A végén valahogy nem nagyon akarózott lejönnöm a színpadról. Eljátszottunk hát olyan számokat is, amiket még soha össze se próbáltunk. Volt például Rajzolt herondíler, meg hosszas ujjszopogató elgondolkodás egyik új kompozícióm tárgykörében, de sajnos egyáltalán nem jutott az eszembe.
Másnap levitt minket a Zsuzsi vonat a Balatonra és fogtam egy halat.

 

2003. június 14.
Aba, Aba napok

Tele voltunk aznap cseregyerekekkel, mert a Drapi az euba utazott francia szerelmével anyóst megismerni, a Zsombi meg Pécsre vállalt be egy visszamondhatatlant. A hét tele volt baljós előjelekkel. Kedden meg szerdán a balatoni túra kapcsán gyomorrontásom volt, plussz szerdán elkezdődött a lakásfestés. Szanaszét lett bombázva hát az életem, a biztonságérzet jó messzire szaladt. Ja, meg még ott volt a szokásos nyári halálom, a 40 fokos kánikula. A koncerti előérzettel kapcsolatban meg bennünk volt a tavalyi emlék, a világ legrosszabb helye, ahol a másik színpadon lévő Márió csodaharmónikással kell felvenni a versenyt. Tehát volt gond bőven. És ráadásul egy olyan busz lett kiutalva számunkra, amin nincs oldalablak, meg légkondi se. Felkészültem hát a végre. Aztán minden másképp lett. A Kabóca leszerelte a buszról a tetőablakot, úgy lobogott a Gyuri haja meg szakálla, ha száz fölött mentünk, hogy még most is sírunk a nevetéstől, ha rá gondolunk. Odaértünk, épp a Fish zenekar játszott négy egymásbakapaszkodó csávónak. A színpad egy temető mellé volt elhelyezve, a háttérben mézeskalács árusok, gagyi bőrmellény, bóvli-butik miriád. Bent a művházban öregek csapkodták az asztalt: ?Cukrot adnék annak a madárnak?, meg ilyenek. Mi jöttünk. A hátunk mögött ?kismadarakat röptetett? a Republic, de ez egyáltalán nem zavart minket semmiben. Egy csomóan ránk jöttek. Már a beálláson nagy tömeg kerekedett, egy csomó lány elkezdett mozogni. ?Haverek, mégis jó lesz ez!? Aztán úgy lett, hogy rég éreztem magamat ilyen jól koncerten. Pláne ilyen sok ember előtt, még igazán sose volt jó nekem, mert olyan nehéz felvenni a kapcsolatot ilyenkor a nagyérdeműséggel. Itt nagyon jól ment. Folyton borokat kívánt belém tölteni az első sor, de mondtam nekik, hogy azt sose iszom, mert sok a savam. Nagy esti hódításra kiöltözött szépikék is úgy átadták magukat az önfeledésnek, hogy ilyet még magunkra sose tapasztaltam. A Látom magam a poharamban előtt a Bolivár megkérte az embereket, hogy emeljék fel az éppen szopogatott-szorongatott műanyag poharukat. Hát olyan pohárerdőt még életemben nem láttam. Remek koreográfia. Nagyon szépen mosolyogtak felénk rengetegen. A végén tinilányok jöttek hozzám beszélgetni. Aszonták, hogy de jók a szövegek, és végre van egy magyar zenekar, ahol még jó. Kihúztam magam és aszontam, hogy én írom. Aszonták, tudják, a lapjaikra meg írjam rá a nevemet. Az egész Kispál zenekar nagyon örülve gratulált. Mike dobos még azóta is egy konferanszomon röhög. Bandi barátom a hegyről aszonta, hogy űrt tömtünk be, amit a Quimby itthagyott (hozzáírás: az volt az az év, amikor a Quimby leállt a Tibi miatt). Ami rosszat eddig írtam Abáról azt mindenki feledni szíveskedjék. Jó hely az!
Bepattantunk a Zsuzsi vonatba, és uccu egy esküvőre, mert ott a Rafi cseredobosunknak meg a Tibi Hendrixnek még játszania kellett aznap. A Jánoshegyi-kilátónál volt a lagzi. Fene gazdagok lehetnek. Volt egy hatalmas sátor rengeteg terített asztallal. Ökörsütés, mindenféle kinemfogyó ingyen pia. Idegenforgalmi bajuszos betyárok voltak a szolgák. A kilátó lábánál színpad, zsinór nélküli mikrofon. Késő lehetett, mert már csak úgy harmincan voltak. Meglehetősen elvesztek ebben a fenenagy kitaláltásgban. Alkoholszintünk elérte a koncerteket követő hajnali szokásost, bemondták a színpadon, hogy most pedig következik az Ördög. Hát nem számítottunk a dologra, de ha már amúgy is nálunk van a felszerelés, meg mi is itt vagyunk, hát nem mondtunk nemet. Gondoltuk, lemozogjuk a megevett ökröt. Lehet, hogy nem kellett volna. Nem lehettünk valami marha felejthetetlenek. Szerencsénkre a második számnál elkezdett szakadni az eső. Ilyen gyors elpakolást még nem írt az ördög-történelem. Buszba ültünk és haza. A Tibi aszonta még marad a haverokkal. Ebből az lett, hogy két napra eltűnt. Utólag kiderült, hogy beküldött egy üveg viszkit -meg még aztán nem emlékszik már rá, hogy még mit- és neki eredtek gyalog a zuhogó esőben leereszkedni a Jánoshegyről. Amikor a Tibi be van szórakozva, és van rá partner, csak úgy játszásiból birkózni szeret. Ezúttal a haverjának betört az orra, ő meg fejre esett a betonon. Boldogan nevetgélve kenegették egymásra a vért. Hát hiába, a Tibi igazi férfi. Aztán péntekre a gitárját is megtalálta.
Kikivánkozik belőlem egy Brecht-i idézet a Mahagonney város tündöklése és bukása című műből:
?Ád 1: Vesd magad a falásra!
Ád 2: Nemi aktus azután!
Ád 3: Gondolj a boxolásra!
Ád 4: Vedelj csak szaporán!
És a fő ügyelni éberen, hogy itt mindent szabad legyen!?