Magashegyi Underground – Egymáshoz rövid az út

 

 

 

 

Lemezkarc

Derengés, üres ház.
Letett sóvárgások. Ez van hát.
Elindult belőlem,
Hogy ez visszafordul. Nincs, legyen.
Egemről lehulltunk.
Bennem elfogyott, hogy változzunk.
Hideg kéz, félhomály.
Ennyi maradt, és már nincs talán.
ref:
Szirén dallam a holnapi láz,
A jövő tenger most még hűs.
Idő fuss, a lemezemen
Karcot húz a tű!
A jövő köd megenyhít.
Futok, nem visz el a most és itt.
Új utak, szép napok,
Biztos léteztek, csak még titok!
Hidegség, sivárság!
Majd csak színbe hoz a távolság!
Lendület, kereslek!
Hívlak egyre, bár még nincs neved.

Egymáshoz rövid az út

Pár életlen napot súlytalan vagyunk.
Édes senki más, vártunk rád!
Így tényleg száll.
Már nincsen úgy szavunk, hogy visszagondolunk.
Képes most van, és napvarázs.
Nincs lassulás, csak a szó megállt.
ref:
Egymáshoz rövid az út.
Szárnyalunk, meg nem állunk.
Kezünkben ragyog a kulcs,
Nap süt bent. Erre vártunk!
Már kőbe véshető, a körme-nincs idő
Ritka lételem. Nincs naptár.
Sose lesz, hogy jár.
Száz akna közt lebeg egy elhagyott sziget,
Szűk csapás vezet a lápon át.
Velem rátalálsz!

Napfény

Várni kezdtük a hajnalt megint.
Együtt fekszünk, de ettől ez bennünk most nem kering.
Köztünk úgy van minden, mint ahogy a fagyok végén.
Fehérek a fák, az égbolt szürkés. Megjöhetnél!
ref:
Éber napfény, ragyogj be mindent!
Hozd vissza, ami útközben elment!
Éber napfény, ragyogj be mindent!
Hozd vissza, ami útközben elment!
Nézzük egymást, a reggel derűs.
Kézközel van. Elértünk, maradj itt, el ne tűnj,
Könnyű, szállós érzés! Vártuk rád sok vak éjen.
Robbannak a fák, gyümölcs van minden ágon. Átfonsz bent.

Spirál

Perzsel az aszfalt, a nap még ég.
El most sem eresztesz, vak élénkség!
Hosszú az árnyék, nincs sehol sánc.
Két kontúr a földön már eggyé vált.
Múlni tanított pár csalódás.
Csak tépte a tollam a nem alvás.
Volt, hogy ez sorsom, csak szokjam még.
Most gyors kitörés van, új közelség.
ref:
És csak hullunk, és hullunk, és hullunk.
Egy gyors spirálban állunk és forgunk.
És csak hullunk egymásba, csak hullunk.
Ketten állunk egy körben és forgunk.
Úgy vagyok ezzel, hogy nem csak transz.
Csukva a szem még, a forgás tart.
Soha nem jött még ez mással így.
Lekerült végre a fagyott spleen.

Kanyon

Így élünk te meg én:
Semmi biztos vadregény.
El nem álló éjszakák,
Együtt szívharmóniák.
Percig tartó eltűnés.
Hosszú csendek, békülés.
Eső húzta ablakok,
Öntudatlan összhangok.
ref:
Vesszünk hosszan szép napokba, ez a szárnyunk! A kanyon mély.
Karkitárva vitorlázzunk üres égen, még tart a szél!
Jól laksz mindig, ha eszem.
Hagyjuk egymást, hadd vigyen.
Addig lesz így, elhiszem,
Míg földfényt lát a lelki szem.
ref:
Vesszünk hosszan szép napokba, ez a szárnyunk! A kanyon mély.
Karkitárva vitorlázzunk üres égen, még tart a szél!
Vagy csak nézzél rám!
Ugye, itt vagy épp?
Ahogy csendben vagy, beszél.

Hosszú álom

Már nem idegen a mozdulatod, szinte szelíd.
Te keresel, nem csak éjjel hívsz.
Émelyítő egyszeriségekbe veszünk.
Álarctalan érintünk most már.
Minden nappal közelebb leszünk.
Eldőltünk.
ref:
Véget ért a félhomály.
Beléd égve egész más a világ.
Telünk elmúlt. Fűt a remény,
Egy hosszú álom lehetnénk.
Szélbe dobott sárkányokat nézve ülünk.
Csak a szomorú van… Lerázzuk, tévedtünk.
A semmi színű, sehova tegnap már lejárt.
A láthatatlan szál nem ereszt el.
Most nyíltál ki bennem igazán.
Látlak már.
ref:
Véget ért a félhomály.
Beléd égve egész más a világ.
Telünk elmúlt. Fűt a remény,
Egy hosszú álom lehetnénk.
C rész:
Volt pár szilánk.
Elmúlt a rossz formánk.
Tél volt, hiány.
Nincs zárt köd innen már.

Laknak a házad előtt

Laknak a házad előtt,
Párnájuk szél tépte könyv.
Friss április van épp.
Pont letettél.
Nézed az utcai fát.
Sóhajod házfalig száll.
Még menthető virág
A velem manapság.
ref:
Kiderül az ég, fogd ránk!
Kavarog egy szó, sétálj!
Rövidül az út hozzám.
Van érv, és repülsz.
Csupa nap a kő, fogd rám!
Kanyarog a part, sétálj!
Lepereg a sár most már.
Ez van nekünk.
Könnyező törpe-idők
Elmúltak, éber a csönd.
Már nincs kételkedés,
Van egy közös kép.
Állunk egy tócsa fölött.
Hallani még az esőt.
Még menthető virág
A közös kiváltság.

Verőfény (REM)

Hajnali ágyon a szemem gyors,
Rólunk álmodom ilyenkor.
Hull a tűz alattunk, sziklán lépünk,
A testünk aranyból.
Tegnap így voltunk, most már más.
Nincs ismételt lejátszás.
Ez elvirágzott. Az ébrenlétben
Zaj van és kiáltás.
ref:
Verőfény van, kereslek az itt maradtban.
Fehér fényben ébren ég ki minden.
Verőfény van, szikla a szakadékban.
Fehér fényben fekszem, fáj a nincsen.
Most ég el, ami neked szólt.
Kékké hamvad az aranykor.
A fal nem enged, rég kiszállnék
A sáros folyóból.
Csupa borzongás a feloldás.
Utcaképtelen a kiállás.
Nincs több álom, ébrenlét van.
Érdes a lemondás.

Fess új vásznakat

Elmúlhatnál már, röpképtelenség!
Ebben a csökkenésben tévedés sincs rég.
A pangó víz már állig ér.
ref:
Fess új vásznakat körénk, pillanat!
Úgy volt, hogy szállsz. Nem emelsz már.
Fordítsd arcunkat napba, fordulat!
Volt esés száz. Csatakos a szárny.
Hol vagy szellős láng, embertelen rét?
Ebben a csörtetésben lenni csak szükség.
Napot látni adj esélyt!