Még egy tánc, s a télnek vége.
Pipára gyújt a nap, és kihajol
Trojkából egy lápos rétre.
Pocsolyával bekap egy Postinort.
Elillan az éji mámor.
Busó-sisakban a tél temetve lett.
A tollfosztó farsangi éjek,
S a váltott nők búcsút intenek.
refr: Muskátlis teraszokon Paprika lóg. A Balaton Vize hűs, még üres a táj. A Popkirály jöhetne már erre!
Otthon csak a növények várnak.
Várjanak, már nőttek eleget!
Le kéne már az erotikáról pöckölni
Az éhen halt legyet!
Már olvad a fagyott város.
Sarkon fordul a kihagyott tavasz.
Nyár gombolja már a körúti nőket.
Dőlj hátra! Ma egyedül nem maradsz.
A MIR helyére az űrbe
Őrölt pörkölt kávéba dörgölt
Verembe zuhant a merengő hold.
Számtalan szép élményből horgolt
Ködfátyolt a napkorong.
Már nincs hiányzó oldalborda,
A hold vetkőztet magányomba.
Goromba koromba öltözött
Nikotin bomba füstje sző felhőt
Tüdőmből a Mír helyére az űrbe.
Amorett nyilaim kilövöm rája,
Keserű szívem bús esők királya.
A felkapott helyek is eltűnnek egyszer.
Akkor van végük, ha te sem viszed tovább.
A föld melegszik évről-évre,
Sivatag lesz, már minden kopár.
Baldachinos ágyam katakomba lett.
A biedermeier prelűdből lett egy kataton balett.
Árulok egy már unott vákuumot magamból.
Nembéli karambol emléke barangol
A poros neuronpályák ködös vonalán.
Van-e ott valaki? Vagy volt-e egyáltalán?
Végy egy mély levegőt,
És két láda sör!
Tekerd fel a hangerőt!
Gyújts tüzet egy kukába!
Dobd az egészet a Dunába!
Tégy egy követ a zsebbe,
És irány a folyó!
Ma nem nyugtat meg a kínai golyó.
Kiáltsd bele az öreg éjbe:
“Mikor lesz a világ vége?”.
Hajnalra rájössz végre,
Ha már mindenki volt a Szerencsekerékbe’.
Nincsen a világon
A duá – a diá, a pici – a nagy
Nincsen a világon szebb, mint a cici!
A duá – a diá, a pici – a nagy
Izzik a levegő, resetel az agy.
Fekete-fehér a Miki egér,
Az éj közepén a film véget ér.
Ásít a szúnyog, a kertmozi zár,
Standol a pereces, álmodni kár.
Valahol a fák alatt
Ma izzadtan ébredtem egy kihűlt szobában,
Majd sétáltam a városban – ezt szerettem korábban.
Lassú szélben hozott esővel ért véget a nyár.
Lett egy elégett szatén szál, mikor a szívembe hamuztál.
Már rettegek az éjszakáktól, félek a metrón.
Az ősz kifesti arcom, hogy sztár legyek ezen a show-n,
Hol álmainkban elmerülünk, s míg tart a téli vágy-blokád,
Forog a körhinta velünk.
refr: Kit vártál, elmaradt. Valahol a fák alatt lelövöm A lovamat még ma éjjel. Inkább a hold, mint a vadnyugat!
Egy nyár vagy bennem a tengerparton, egy félénk tábori csók.
Varjak szállnak a domboldalra, nyomodba érnek a hajtók.
Lágy ívű berlinerből varrj egy vitorlát!
Tapsolnak páran, hajózz be bátran minden csatornát!
Bár mélabús a hajnal, hálód tele hallal.
A jéghegy olvad a naptól, szíved Eldorádón parkol.
Arcodon könnyed mosoly, te csak magadban hiszel.
Ma véget ért valami, de semmi nem kezdődik el.
Tánc a kreol bikák asztalán
Egy szajha a Szajna parton ülve
Smukkokat dobál.
Smaragdot, zafírt, ametisztet,
Rubint és opált.
Minek az ékszer, ha nem látja senki
Mögötte meg a nőt?
És nem oszt meg vele semmit,
Csak a mocskos lepedőt?
A szerelem rá sosem nézett,
Mi nem emeltük kalapunk.
Ha ment az utcán, méregettük,
Csak egy köszönt neki, a vagabund.
A végenincs-esték elfogynak hamar.
Elnyeli őket a köd, a sötét,
Az ősz is megitta utolsó sörét.
refr: A borvirágok, ha vele vannak, A padlóra köpnek, úgy mulatnak. Korhely dalokat énekelnek, Vele 4 pennyért kéjre kelnek. Néhány lihegős latin éjen,
Sosem túl korán, Rózsába harapó lányként táncol A kreol bikák asztalán.
Egy férfi megáll a kokottnak háttal,
A halakat lesi. A perdita véli,
Ez utolsó esély, hátha megnyeri.
Előveszi minden báját, a legjobb női praktikát,
Bekap egy rágót, hogy elleplezze
Az aznap esti sok piát. Ő is érzi,
Ez más eset. Odaszól: “Szép fiú van tüzed?”.
De Beethoven nem fordul meg, mert már rég süket.
Tündérdomb
(Szőke Andrással közösen)
Majd felhőket láttok,
Majd réseket rajtuk,
Majd fényeket, mely azokon átjut.
Fent lebegtek, és nem jöttök vissza már.
Akkor egyedül lesztek, de repülhettek.
Most sokan vagytok, de nem repültök.
Csak álltok a földön, és nem merültök
Semmiben el igazán.
Majd fellélegeztek, ha jő a hajnal.
Egy sok csendből szült bús komor dallal
Elindultok messze-messze
A Tündérdomb felé.
És ott ültök majd egy felhő ölében,
Hátradőltök lomhán, kövéren.
És elérkeztek arra a helyre,
Hova csak az álmok vihetnek el.
refr: Aludjatok nagy dunyhákban, Szálljon belőlük a tyúktoll! Hulljanak le a talajra a pihék, Legyen minden fehér!
Mikor megmozdult a föld
Mikor befagyott a tó,
Elbújt minden áruló.
Egy utolsó villanás
Kráterszerű vermet ás.
Mikor feltámadt a szél,
Állt, a végéről beszélt:
“Ez utolsó pillanat,
Holnap nem lesz pirkadat.”.
refr:
Mikor megmozdult a föld, az összes templom romba dőlt.
Mikor szétfröccsent a nap, a bíborszínű ég alatt,
Mikor elindult a sár, óceánban a határ.
Mikor szétfröccsent a nap, akkor lettem boldogabb!
A nagy almán lett egy rés.
Két madár bevágott, és
Égő szárnyakon
Jött, mi volt a vásznakon.
Egy hamvadni rest gyufán
Aludt a szőke délután.
Éjjel lezuhant a hold,
A nap is régen verve volt.
Kavargott a levegő,
Megnyílt minden temető.
És az összes halottak
Aranymaszkban daloltak.
Együgyű bordal
A Föld még egyet fordul, és
Nyitva lesz megint a söntés.
Addig málnaszörpös fröccsöt hörpölök
Az ágyban hemperegve délelőtt.
Délután talán majd rágyújtok.
A felhők köré fújok pár hurkot.
Füstlasszóm jó messzire ér,
Az északi sarkra küldöm el tejér.
Taxikon, mint szélvész száguldok.
Az alagúton ma még átbújok.
A végén már látható a fény,
De minek dudál, nem nagyon értem én.
A lángoló sziklás partvidék
Homokos, édes, izzadt. Mily szép!
Lángeszedre nesze egy vödör,
Oltsd már el, minek gyönyörködöl!
Az útnak vége, földre zuhantam,
Fütyörészve nézlek nyugodtan.
Gondolatom jó messzire ér.
Az Üveghegyre küldöm el borér.
Dártvéder dala egy bagatell randevúra
Italféle borokat kávézok reggel.
Az újmódi szépség bajszot ereszt.
A húsig ázó, gomolygó fergetegben
A cigáré-szopkán még zárva a retesz.
Zserbót majszoló délutánban
Pagonyos, erdős réteken
A belvilág lágy álomnak adná
Könyvbe ásító lassú zöld szemem.
refr: Van ami még a kávénál is keserűbb, Pár üveg mi a szivárványnál színesebb. Valami volt benne rég, de kiürült. Töltsd meg újra! Ma kell egy nap, hogy ne legyen velem sehogy sem!
Mindegy mi volt, ha már nincsen.
A vágy ritkán jön, s nem marad soká.
Cifrálkodók a kreol napfényben
Fésülködnek, ma tudják hová.
Parádé készül a város szélén,
Vár egy bagatell randevú.
Rám kacsint egy szöszke szépség,
Míg malátát vedel a mélabú.
Akad még a szuterénben
Romantikus melodrámát
Nézek otthon én.
Akad még a szuterénben
Egy szőke kenyér.
Szelek egyet,
Testemet a szélnek fordítom.
4-40: színes.
3-60: fehér.
Üres kupéban
Hajnalködi pipafüstben,
A kávékocsma teraszán
Üldögél egy régi vendég
Az álmok lassú vonatán.
A dióverő őszi szélben
Nem horkol, csak szendereg.
Lehetsz akár te is az!
Álmaimban egyre megy.
Az ősz ma áprilist játszott.
Köldökömbe eső esett.
A zöldet unt fák földre ejtik
Rőtes-sárgás színűket.
Akkor lesz az álom színes,
Ha az élet se fekete-fehér.
Üres kupéban ér a néger éj.
Csekély kedvem setétje mély.
Álomáruház
Nézz magadba csak ma,
Nyitva a romantika csakra!
Kapj egy kosarat a kézbe,
Végy szerelmet ebédre!
Valami forrón lángolót,
Mirelit álompárolót,
És egy bánatfelejtőt,
Guminős, mézes háztetőt.
Egy manusz “Szevasz!”-t oszt
A szójás melaszhoz.
Olcsó, vegyél hármat!
Kapsz egy zsírégető szárnyat.
A pult alatt játék,
A tangámban ajándék.
Ha nem vérzik az orra,
Elvisszük a holdra még ma.
Ma magas talpon járnak a nők,
Hogy eltapossák a legtöbb felhőt.
Mennyi manna és szem-szájinger!
Csoda az élet, ha van elég viel Geld!
A ketrecelt állat
Délben felébred,
Hogy hallgasson ebédhez
Tesco zenéket.
Az egyszerre mozgást
Ő kedveli nagyon,
Ha neki ez harmónia,
Hát én ráhagyom.
Egy ablakmosós házban
A bróker hátradől.
Megvett ma már hármat,
De még négyet biztos öl.
Ne is figyelj rájuk!
Silány, kopott áruk!
Ha haragszol a korra,
Elviszünk a holdra még ma.
Delikát Bisztró
A bóvli-butik mellett áll egy delikát bisztró.
Odajár inputolni a Danaida-hordó.
Mahagóni asztaloknál homályos chianti vár,
A zongoránál a király, Diszkrét Bolivár.
A szivarozó léha árnyak citronádot kérnek
A kora őszön télre váltó deprimált szeszélynek.
A szeparéban dekoltált grizettek kacagnak,
Pezsgővel intenek búcsút egy újabb elmúlt napnak.
refr: Ariadné a toalettben fonalát égeti csendben. Nem találja fiúját. Egy anzix üzenetben ez áll: “Unalmas az otthoni párna. Világgá megyek hát a türelmi zónába!”.
Ekkor egy epilált koponya felkelt álmomból,
És súgja, hogy nem kaphatok ötös mámorból!
Felnyitom szemeimet, “Micsoda pillanat!” –
Pucérnős tetkóján izzik a pirkadat.
A mélynyomókból még dübörög a dub.
Egy indián felkiált, hogy:
“Fuck! A cipőmről leszakadt a makk!”
Borvirág és a szvíthárt
A sanda nap dugába dőlt a leborult-szivarvégeken.
A kiülős kocsma borvirága hezitált épp a lényegen,
Hol keresse a szvíthártot, a kusza város detonál,
Legalábbis benne robban, ha ma éjjel se konzumál.
A bor számára csak amolyan romantika tabletta,
Mely magánya puszta tényét egy kurta éjre tompítja.
Egy ideje vár, jöhetne már valaki, hogy
Éjjelente farkasszemet nézzen a végtelenbe.
Az eddig volt pár kontaktusnak mindig az lett veszte,
Hogy a nő foglalt volt, vagy a lakhelye volt messze,
Vagy a kigombolt nő hiába várta,
Hogy hazaérjen végre az ő hervadt Borvirága.
Most is ilyen gondok emésztgették halkan,
Hirtelen megjött a megoldás egy csajban,
Ki azt kérdezte “Leülhetek?”. Felelte hogy “Persze.”
És szóba álltak reggelig, hogy milyen is a Temze,
Meg még csomó ország, hol ő ugyan még nem járt,
De mint tévé-krumplis tudja, a világ
Pár folyó meg utca. Virágok, várak, álmos államok.
Elnyűtt emberektől nyüzsgő, fölös állapot.
Ezt persze nem mondta ki, csak bólogatott bambán,
Nehogy a csaj rájöjjön, hogy nem ember a talpán,
Mert a szerelemnek titka, hogy a nő mindig hallja:
“Egyek vagyunk te meg én!” – Legyen, ha így akarja.
Azóta nagyrakáson van lakásuk. Lakótelep, zord nagyon.
Nappal meló, az esti csehó helyett kinézeget az ablakon.
Kulcsra zárta a nője, a piát eldugta előle, már sehova se jár.
Rád is ez vár, míg teheted, igyál! Úgyis megtalál a SZVÍTHÁRT.
Még egy kulőr
A tavasz még alig feledte a februárt,
Máris amarilliszbe borult a promenád.
A Lizsé foyer-jában kereng megannyi parvenü.
Oranzsot kér egy kokett, ma ez a B-menü.
A szupéasztalon terül temérdek ambrózia.
A szextett húrján felcsendül egy rég várt melódia.
Társalgásba kezd az est, ki a zsebkendőkirály.
A maszkarád frivol dizőze csak vele koitál.
refr: Táncolj, míg a világ laza! Kaland az élet, ma ne érj haza! Lábunk alatt forog a Föld, Kirendelek még egy kúlőrt.
Ekkor lép parkettre kamuflázsban egy sármőr.
Defloráló mosolyán sok femina szív megtör.
Brillantinozott haján irizál a holdfény,
Csak ő lehet a belami, e maszkabáli estén.
A lampionok miriádján véget ér a bál.
A konflisok hazatérnek, a zsebkendőkirály
Álmodik a szerelemről. Az erdő közepén
Egy villő táncol zsorzsettben. Hát ő is táncra kél.
