KIVONT KARDDAL

A SZŐNYEG ALATT

Amorf Ördögök koncertnapló (1993-2005)

 

Őskor

Ha megkérdeznék tőlem, hogy honnan az Amorf Ördögök név, nem tudnék rá válaszolni, ugyanis a gimiben az ajtó felőli padsorban ültem, a zenekart pedig az ablakfelőliben alapították. Egyik csütörtök délután elmaradt a foci, busongva rúgdostam a tornazsákot a folyosón. Az iskolarádió stúdióhoz érve éktelen zajra lett figyelmes a borongás. Benéztem hozzájuk, hogy is érzik a délutánt. Két osztálytársam volt odabent, a Tövisházi Brusi meg a Héjj Döme. Mondták, hogy próbálnak a zenekarukkal, az Amorf Ördögökkel. Asztalra csaptam, hogy én akarok lenni az énekes. Hagyták.
Pár hét múlva minden fiú az osztályból benne volt a bandában, még Lars, a grönlandi cseregyerek is. Ő igazából Amerikába szeretett volna menni, de ott nem volt hely, így került ide hozzánk az angyalföldi Németh László Gimibe. Mivel senki sem értett a nyelvén, és ő se máson, a basszus funkciót bíztuk rá. Egy vasrúddal kellett ütnie a szekrényt. Hívjuk koncepciónak, de igazából a hozzá nem értés az oka, hogy hangszer nem szerepelt a zenében, csak innen-onnan lomtalanításokról összeszedett mosógépdob, menzáról elopott tányér, evőeszköz, üveglap, vaskuka, hamutartó volt a zajzenei arzenál. Ezen időszakban összesen három koncertet tartottunk a gimi alagsori Teaházában. Amikorra már iskolai körben befutottnak voltunk mondhatók, betiltottak minket, mert egyik szeánszunk alkalmával túl hangosan vertünk egy fűtéscsövet, és a gondnoknő a lakásában nem tudta tőlünk nézni a Dallast. Brusival gondoltuk megturnéztatjuk a repertoárt, és összeállunk hármasban még egy performációra egy kerületi szakközépben. Mellettem ülő Erdélyi Szabolcs haverom (azóta rendőrnyomozó) dobolt, Brusi hegedült-énekelt, Szabi is énekelt. A mai szóhasználat fesztiválnak hívná az eseményt, volt 2db punk, 1db metal zenekar, meg mi. Zacskóval a kézben, totális delíriumban hevertek el a földön a beszórakozottak, senki sem volt talpon a vidéken, pedig még csak délután volt. Gondoltuk nem is kéne belekezdenünk a koncertünkbe, mert kapunk egy agyonverést, de exibícionizmusunk legyőzte az észt, és csak nekifogtunk. Már az első számnál nyiladozni kezdtek a szemek, hogy ez meg mi a fasz. A másodiknál már röhögtek, a harmadiknál a büféből bejöttek sokan, a negyedik után abbahagytuk, mert magunk sem értettük hol késett addig, de azért volt önkritikánk. Hosszú időre leálltunk a koncertezéssel.
1997 egyik napsütötte tavaszi délutánján, amikor még a Polifilm Technikumban ültem munkaidőben isolatitkárént, Merza igazgatóm elvitt a Bérkocsis utcába, hogy kamerázzak egy készülő Szőke András ?színdarab? próbáján, hogy utólag emlékezzenek az érintettek, hogy melyik ruha, melyik után következik. Valahogy több jelmez volt, mint fiú, hát rám parancsolt a direktor úr, hogy öltözzek be én is. Így kerültem bele a sóbizniszbe.
Az előadás után, melyben, ha jól emlékszem úszómestert alakítottam, megtarthatónak bizonyultam, és beleszövődtem a további elképzületbe. Következett egy négyfős ?kamaradarab?, a Gyöngyhullás. A Szőke volt benne a vidéki nagybácsi, Merza az apám, egy csinos szőke lány az anyám, és mint ahogy az előbb említett viszonyok alapján is kitalálható, én a kisgyermek. További utunkat kísérő tekintet számára zuhatagként hullhat alá a felismerés, mely szerint ama bizonyos szőkeszép ábránd a Péterfy Bori volt, bár akkor még Borbálának nevezték a szórólapokon. Egyik előadás előtt az R.S.9. Színház öltözőjében akadt idő és egy kazettás magnó, melyen meghallgathattam az aznap délután Brusi komámmal befejezett kis számunkat, a Virágoskert az élet-et. Kettesben tartózkodtunk a Borival a helyiségben, nagyon megtetszett neki ezen szerény lélekdarabka. Beszámolt egy régi álmáról, mely szerint ő egy zenekar énekesnője. Szinte könyörgőre vette, hogy foglalkoztassuk. Hajlandósága számomra hihetetlennek tetszett, majd pont egy ilyen bomba nő fog pattanásos rosszarcúságunkkal azonosulni vágyni. Azonban kiderült, komolyan mondta. Lelkesen értesíttem harcostársamat a történtről. Nagy álmok találkozása volt ez, mely csak igen ritkán -vagy többnyire soha, de ezúttal mégis- fordul elő az emberéletben. Sok estét töltöttünk eztán hármasban Brusi földszinti egyszobás lakótelepi ingatlanában borral és zenéléssel. Talán csak a Bori gondolta közülünk, hogy egyszer ez az egész kikerül majd arról a 20nm-ről.
1998-ban volt egy internetes fórum az indexen, melyen az Anima Sound System-ről folyt a vitatás. A zenekar akkoriban Széll Laci UCMG-s istállójához tartozott. Ő adta ki, menedzselte, és futatta fel őket Sinka Zoli segédletével, aki manapság autóversenyzőkkel foglalkozik, illetve a Playstation hazai ügyeivel. Az Animát illetően Brusi beírt ebbe a fórumba egy kritizáló véleményt, melyből hosszas észosztás alakult ki. A vitát lezárandó, a Laci beírt, hogy ha ilyen okos vagy kis haver, csináljál jobbat! Brusi elküldte neki a Virágoskert-et és a Zacskó víz-et. Laci meghallgatta, érdekesnek találta. Nemsokára küldött egy 20 oldalas szerződést. Én ebben a pillanatban szereztem tudomást az ügyletről. Egy szót sem értettem belőle, amikor elém tolta. Azóta se nagyon szoktam érteni ezeket a papírokat, meg azt se nagyon, hogy mit akarnak tőlünk. De aláírtuk persze, mi bajunk lehet. Ekkor fordult hatalmasat a sorsunk. Hivatalosan is zenekar lett az Ördög, noha zenekar egyáltalán nem volt csak a Brusi, a Bori meg a Szabi sűrű találkozása az imént említett zuglói lakásban.
Kis idő múlva a Laci szólt, hogy lesz egy Hungarotonos válogatás lemez régi feldolgozásokból, csinálhatnánk rá mi is valamit. Brusi az azt megelőző napon hazafelé az Őrsön, az aluljáróban, a hajléktalan vásárban egy öreg nénitől vásárolt egy százasért egy kislemezt. Az egyik oldalán volt a Nekem a Balaton című szám. Délután megcsinálta az alapot, este felénekeltük. A válogatás lemezből persze nem lett semmi, de ez az egy nap alatt elkészült szám lett az, amellyel nem mondom, hogy egy csapásra, meg azt sem, hogy berobbantunk, de bekúsztunk a köztudatba, vagy legalábbis elhelyeztük apró kis bombánkat a gépezetben.
Benne foglaltatott a szerződésben, hogy évi 3 kislemez és 1 nagylemez a feladat. Azt hittük, hogy ezt komolyan kell venni, hát további fröccsöket vettünk az éjjel-nappaliban az első hivatalosan megjelenő nagylemezünk elkészüléséhez.
A nyár, mintahogy minden évben, elhozta a Művészetek Völgye Fesztivált, mely esemény alatt reggelente, hogy ne szomorkodjon a kupi miatt a Köjál, csikkeket szoktam volt szedni a Szőke udvarán. Az első nap rengeteg csomaggal egy Ladából kiszállt egy szakállas télapó a felségével. Bejöttek a házba és közölték, hogy itt fognak lakni, míg tart a bál. Mondtam, jól van, akkor pakoljanak le az előszobában. Ők voltak a Mikó Gyuriék. Mesébe illő remek találkozások idejét éltük akkortájt. Nagyon össze akarta hozni ezt a zenekart a véletlen.
Egy év múlva, ma sem értjük hogyan, elkészültünk a Betyár a holdon-nal.

2000. július 16.
Taliándörögd, Mogyorók Háza, Művészetek Völgye fesztivál

Kis pécsi megszakítással az esemény teljes időtartama alatt, előtt és után Dörögdön tartózkodtam. A kiadásra még várni kellett őszig, de mellényzsebünk már rendelkezett az első nagylemezünkkel. Az ismertség terhe nélkül figyelve a reakciókat több ízben hangfalba töltöttem a kertben kávét kavargató délutáni napsütésnek a ?jövő zenéjét?. A körbehordozott tekintet azt tapasztalta, hogy hal(l)ványunk határozottan kellemes hangulatot fest az amúgy sem unható naplementékhez. Sokan fáradtak a pultosokhoz megérdeklődni a ?mi szól??-t. Sikerült hát megvalósítani régi tervemet, mely szerint mindenki csináljon magának zenét, mert egyetlen más előadó sem mondhatja el helyettünk oly tökéletesen a mivanvelünk-et, mint mi saját magunk. Az embernek meghát ugye mindig kell énekelgetnie magában valamit, hogy feldolgozza az elviselhetetlent. Inkognitómat nem felfedve tréningruhámban, borostásan hirdetgettem a szanaszét-ülésnek az általunk már nagyon várt életünk első koncertjét.
A nagy napon sziporkáló esőbe hajlott a nyáridő, de eresz alá kergető igazi könnyeket azért nem hullatott. Megérkezett Pestről a tagság: Bori: ének-hangulat-bor, Brusi: ének-hanminta-sör, Szabó Annie: ének az ördöghöz, Mehlhoffer Tamás: ördögi dobhangok, Bresztyenszky Jenő: harmónikafutamok a pokolból. És akik oda vártuk őket: Mikó Gyuri: az ördög pánsípjain és dorombján és jómagam: ének-hangulat-bajusz. Na és persze a minidiszkünk, ami voltaképpen maga volt a kezdeti időkben a zenekar. Eichinger Tibi, bár a lemezen szólózott párat, akkor még nem volt tagja a zenekarnak, de amikor futamait játszotta a minidiszk, rózsaszín parókában és idétlen napszemüvegben felpattant a színpadra léggitározni. Azért nem alkalmaztuk még tagként, mert ő profi zenész, mi meg attól akkor még több mint távol álltunk. Az előadás alatt fokozatosan töltődött az udvar, a végére csaknem megtelt. Rönkökön üldögélő odaforduló mosolyok, egymásba kapaszkodások, puha fuvalmak, csókolózások ölelték produkciónkat, kellemes délutáni szeretet lengte be a teret. Még magunk sem tudtuk mi, de valami elkezdődött.

2000. július 21.
Pécs, EFOTT

A dörögdi főzőasszonyok rám szóltak, hogy menjek el tusolni, mielőtt távolsági buszra ülnék, mert már két hete hordom magamon a nyár hordalékát. Egy faluban ez akceptált, de a nagyvilág levegője más szelekhez szokott.
Vagy hatórát kellett váltott tájakon és paripákon utaznom aznap, míg elértem a pécsi Tescót, mely mögött megálmodtatott a zsibongás. A parkoló tele volt szintén nem fürdő, ki nem mozduló tarháló söpredékkel, a tenyér-erdő közepette alig látott bejáratot az ember.
Épp metál-napot ült a fesztivál, a nagyszínpadon a Pokolgép dübörgött velünk egy időben. Mivel tinédzser koromban magam is rocker voltam, kívülről fújtam a számaikat. Dalaink közti szünetekben lepléjbekkeltem a nagyszínpadon zajló eseményeket, mert az áthallás akkora volt, mintha a mi sátrunkban játszanának. Nagy derültséget okoztam ezzel, a mintegy húsz megfigyelőnknek, akik egyébként belőlünk valószínűleg semmit sem hallottak, de mégis ott maradtak, mert jól mozogtunk a színpadnak nem mondható pár összetolt ládán.
Már ebben a korai időszakban elkezdődött az, hogy a Bori színháza kapcsán nem ért ránk, csak a Szanit tudtuk a férfi szemeknek felkínálni. Figyelték is kitartóan a rezdüléseit.
Dolgunk végeztével Jenő barátunk gyalogjáró harmónika kíséretével kivonultunk a metálból a koleszba aludni. Majd másnap visszahúztam a faluba.

2000. augusztus 1.
Pepsi Sziget 0. nap, Színházi sátor
Burleszk

Annyira megörültünk az életünkben először látott repi piáknak, hogy bőven adtunk a toroktáji kellemnek. Ez csupán annyit rontott produkciónk értékén, hogy az egyik számba felhívtuk Kozi barátomat (nem a TV paprikás, hanem a Godot Galéria igazgatója) és a Kovács Bazsi (Kangol) szponzorunkat ?kaptam tőle 2 pulóvert és 3 pólót- háttértáncosnak. Bazsi sajnos amint felérkezett a színpadra, kirúgta a minidiszk zsinórját és elhallgatott a zene. Nem vettem észre egyből a megszakadást, tovább énekeltem a számot. Enyhén szólva vígjátéki szituációba keveredett a félpléjbekk előadvány.

2000. augusztus 10.
Siófok, Coca-Cola Beach House

Teljesen más világ van ott, mint amelyben mi lépkedünk. Egy fabódénál felfújt manuszok hosszú sorára lettem figyelmes. Közelebb mentem, mi lehet a céljuk, és láttam, hogy egy plafonról lelógó villanyborotvához kígyózik a várakozás, mellyel egymás után a hónaljukat borotválják. Aztán volt még homokban lépkedő félmeztelen bombanő, jeges koktélok, pálmafás ingek, röplabda, és minden, amit addig csak a tévében látott a bambulás.

A színpad volt a legfényesebb pont az éjszakában, hát odavonult a Balaton összes bogara, szúnyoga és muslincája. Rengeteget csapkodtam és nyeltem. Tulajdonképpen csak nekik koncerteztünk, más nem nagyon volt ránk kiváncsi. Leszámítva két fogkrém reklám mosolyú, pálmafainges, szőrtelen mellkasút, akik kettőcentire a színpad elé húzták a bárszéket, a Bori meg a Szani szájába és mérhetetlen helyességükkel a hanverseny teljes időtartama alatt végig komprommitálták nővilágunkat.


2000. december 15.
Benczúr Ház, Prágai Sörlovagrend – Bohémia Fesztivál

Az éj folyamán kellemes ívben csörgedezett a komlóvirágtea-patak. A hely jellegéből adódóan bálszerű volt az érzet. Ez estén lépett fel velünk először kongáival, derbukájával és egyéb ráverhető tárgyával Pápai Pitypang kománk.

Istikém köszöntelek!


2000. december 31.
Felvonulási tér, Hysteria 2001 Fesztivál

Nagy betűkkel óriásplakátozott este volt ez, gondoltuk az első komoly megmérettetés. Különös érzés volt nézni a városban midenfelé kiírt nevünket. 20 órára, első fellépőnek lettünk téve egy 3000nm-es sátorba. Mintegy tíz embernek játszottunk, akik valószínűleg azért jöhettek olyan korán, hogy ne kelljen sorbaállniuk a ruhatárnál. El is lopták a kabátjaikat. Ez volt az a híres kabátlopásos fesztivál, melyen milliós kár keletkezett.
Az ünnepély folyamán csak a koncertünkön nem voltam kabátban, egyébként végig magamon hagytam, nehogy az elfogyasztott sörök és egyéb kis tüskék valahol ottfelejtessék velem. Vonulásaim kapcsán rengeteg ember jelezte, hogy tudja, ki vagyok. A híresember-itatóban fordult elő először velem, hogy kollegiális kapcsolatokba keveredtem egyéb eddig csak tévében látott, vagy alulról figyelt kiválósággal. Az éjfelet például hosszas együttülés után a Varga Liviusszal koccintottam el.
Reggel hétóra tájban zárásnak eredt a rendészet, valami halvány derengés homályosul bennem a kabátvita kibontakozásáról, de nem különösebben kötött le az eset.
Anyám délkörül talált rám a konyhapadlón.

2001. március 27.
Bajor Gizi Színész Múzeum, Pesti Est Súgócsiga-díjak átadása a színházi világnapon

Nem tudom a szervezők melyik gonosz álmában fogalmazódhatott meg az ötlet, hogy szabadtéren rendezzék meg a gálát, de nagyon ki lett velünk lökve. 2 fok volt. Hazánk nagyjai színpadunktól jócskán odébb eső, befúvókkal fütött sátorban svédasztaloskodtak, csak díjakat átvenni jöttek elő onnét, koncertünket szórványos figyelem kísérte. A Tibi, miután húrra fagyott az ujja, kesztyűben gitározott. A kubai kongák se tapsztaltak még életükben ilyen hideget. Feltettek nekünk is egy melegítőt a színpadra, de az nem fűthette ki a nagyvilágot. Kellemes zene voltunk a pörkölthöz. A többire nem emlékszem. Lefagyott a memóriám.

2001. július 14.
Bem rakpart-Aranyhal utca, Francia utcabál

Hatalmas színpadot építettek a Parlamenttel szemben, oda, ahol az alsó és a felső rakpart összeér. Az esemény főszervezője az Alföldi Robi volt, akinek RTL Reggelibe történő menéseink kapcsán kedvenc zenekarává lettünk. A konferansziéság a Stohlra osztatott. Akkoriban még nem karambolozott, és még nem ordibált a Való Világban, de lelke már el volt adva, csak még nem tudta, hogy kinek. Egy URH-s mikrofonba egész délután szponzorokról, programokról üvöltözött, és közönség játékokat bonyolított. Jópár szakmunkás tinilány megautogrammoztatta. Folyton kiröhögtük. Hűvös komolysággal csak ennyit felelt: ?Ez egy ilyen szakma.? Pedig színésznek nagyon tehetségesnek tartom, de biztos azzal nem kaphatna meg kipucolkodott sztriptíztáncosnőket.
Öltöző sátrunkba kaptunk kiváló marha pörköltöt krumplival, de koncert előtt sosem jó teleenni a gyomrot, hát kihordtam a részemet a rakpart felhajtóra egy napra kitett szekuritisnek, azok mindig mindenre éhesek. Nem is tudta hova tenni jó cselekedetemet, azóta is hálával pislog utánam, és kitüntetett ember a társai szemében.
Nem játszhattunk sokat, mert a tüzijáték nem szenvedhetett késést. Tízezer ember előtt zenéltünk, azóta se álltak velünk szemben ennyien. Amikor feljött a Stohl bejelenteni, hogy végünk, és nézzen mindenki az égre, mert mindjárt jönnek a színes rakéták, eszeveszett tüntetésbe lendült a tömeg, hogy szarnak bele, ők továbbra is minket akarnak. Sok nagy focimeccset megjártam, de akkora fütyülést még életemben nem hallottam. Senki nem gondolta volna, hogy ekkora irányunkban az érdeklődés. A lincselés elkerülése érdekében, a Nagy Manipulátor beígérte, hogy a tüzijáték után visszajövünk egy-két számra, de akkorra már elült a vihar, kicserélődött az elölállás, jött a Junájtid, aztán meg a Madarak, ahogy az egy valódi utcbálhoz dukál.
Ezekben az időkben még nem volt számunkra ismert a mikrobusszal történő közlekedés, több órát vártunk a taxikra, melyek elszállították a felszerlést és jómagunkat.

2001. december 15.
Petőfi Csarnok, a Kispál előzenekaraként

Gázsit ugyan nem adott, csak innivalót és nagy megtiszteltetést, meg fejenként egy sztédzs passzot, melyre az van írva: Kispál és a Borz – zenész. Tini korunk óta hurcoljuk Brusival a szívünkben őket, eléjük kerülni egy valóra vált álom volt.

Bevettük a zenekarba Brusi komám unokatesóját, a Drapit, aki nagy vehemenciával, egészen idétlen Canada feliratú sísapkában billegte, zakatolta végig a programot. Heten lettünk, mint a gonoszok.

Drapikám, köszöntelek!

A közönség bár nem ránk várt, de tisztelettudóan élvezett minket. Kémeink jelentették, hogy akadtak rengetegen, akik csak ránk jöttek, és utánunk el is távoztak a ruhatárba. Én ezt azért nem hinném.
Hátha olvassák Kispálosok is a feljegyzésemet, hát egy kis kulisszatitkot elpöttyintek. Lovasi uram úgy melegít a koncertek előtt, hogy beül az öltözőbe mindenfélét gitározni. Remek, kissé tábortüzes a hangulat. A Dióssy szerint olyan, mint egy rossz házibuliban, ahol csak csávók vannak, akiknek egy manusz gitározgat.
Koncertjeink után hosszú órákon átbeszélgettem Lovasi májsztörömmel. Megígérte, hogy megtanít horgászni, mert velem azt biztosan jól lehetne. Azóta se vitt. Elővett egy kockás spirálfüzetet, és felolvasott még nem kész dalszövegeket, ötleteket. Fontosnak, beavatottnak, kollegának éreztem magamat.
Majd hazavitte őt az asszony, engem meg a Barbara, ki mindmáig életem leghosszabb kapcsolatának bizonyult, egy évig éltünk együtt.

2002. március 2.
Műcsarn-Okos koncert, a József Attila kör farsangja

Előttünk az Emil Rulez játszott. Pulóveres belvárosi értelmiségi hangulat volt, mi inkább a büfét látogattuk. Utánuk iparművészetis divatbemutató következett, jó kedvűen ugráltak csicsás trendi-bündik a színpadon, úgy nézett ki, boldogok. Élmény helyett, csak sok cihányi lúdtoll maradt utánuk, mit a sónak okán dobáltak a fejük fölé, maguk alá, vagy a szájukból jött ki, már nem is tudom. A takarítónő nagyon nehezen került elő.
Koncertre egyáltalán nem alkalmas a nagy kiállítóterem, hatalmas visszhangok voltak és gyakori sípolás. Előttünk pár széksoron zenélési kedvet elvevő, unatkozó arcú nagyvárosi okosok kókadoztak. Nem szóltunk hozzájuk, ha ők így mulatnak, hadd legyen. Ezzel szemben a háttér volá vala nagyon színes: fergeteges tánc, együtténeklés, tapsolás, igazi koncert részvétel. Egy magaaláivott fejjel színpadra borulónak neki ajánlottam a ?zuhan fejem a terítőre? kis sort, és az ilyen alkalmakról íródott számot. Kiröhögték. Barátnője odébbvitte.
Koncertvége. Hátbaveregetés, számolatlan sörök érkezte, öttájbani hazabillegés, mely már csak nem célba is ért, de jött három körúti cigány a mondattal, hogy ?Báktále, mennyünk szülinapot ünnepelni!?. De csak a tárcám meg a mobilom ment velük.


2002. március 22.
Süss fel nap

Forradalmi hangulat, teltház, alapos megizzadás. Itt esett meg először velünk, hogy mindenki, vagy legalábbis túlnyomó többség, kórusban üvöltötte velünk végig a koncertet. Ki gondolta volna annak idején a Brusi zuglói panelgarzonjában, ahol az első két kiadott lemezünket készítettük, hogy ez lesz belőle? Talán csak Margit néni, a szomszédasszony, aki ha zenéltünk mindig kérte, hogy hagyjuk nyitva az ajtót, hogy hallgathassa.


2002. április 24.
Trafó, Tütü Tangó Bár, nyitóbuli

Előttünk a Kontroll csoportos Bárdos Ági, aki a hely főszervezője, hosszasan mikrofonba beszélgetett a Karafiáth Orsolyával a nőiség tárgykörében, utána Karafiáth kisasszony koncertje következett (úgy emlékszem Lovak a neve, de ez nem bizonyos). Szobából kikergetős happening volt, csekély zeneiséggel, sok nyerítéssel. Ficsku Pali író barátommal meg a Szekeres Karcsival (I. asszisztens a filmgyárban) ki is mentünk inni a csendesebb előtérbe. Egy idő múlva aztán csak belebújhatott vonójába az Ördög. A terem tele, táncol, élvez, ünnep. Mondták aztán, hogy itt még így, meg ennyien még senki meg soha?


2002. április 25.
Vista utazási iroda

A Társadalom Elméleti Kollégium invitje kissé extra-bizarr helyre, a repülőjegyfoglalós-computeri előszoba (vagy dolgozó) mögötti konferenciaterembe. Dohányozni tilos, de később megengedték csak nekem (2009-ben leszoktam). Ennyi előnye legalább van a zenekari tevékenységnek. Büfé se volt, csak ásványvíz fehérterítős nagyasztalon. A nézőszám úgy ötven főre rúgott. El is mondtam nekik a tévében folyton mondott manapsági szlogent ?legközelebb mindenki hozzon magával még egy embert?. Aki részt vett az eseményen jól szórakozott, a szurkoló lányok végig egy oszlop mögött táncoltak, alig láttam őket.


2002. május 1.
Szlovákia, Dunaszerdahely, Mediawave

Első külföldi túráját tette az Ördög. Ezen az úton ismerkedtünk meg mikróbuszi sofőr-májszterünkkel, Kabócával, aki azóta az idők során állandó tagunkká nőtte ki magát. Nyugodtan gurulhatnak nála a földön a sörösüvegek. Evelin póténekesnővel felszerelkezve szaladtunk neki a végtelennek. Őt azért vittük, hogy csatlakozása előtt lásson Boris koncertet, hogy sejtése legyen róla, kit kell helyettesítenie. A Borival karöltve rögtönzött asszonykórust alapítottak, temérdek népdalt eldaloltak. Mi többiek ettől meglehetősen szevedtünk, de hát ők is hadd éljenek!
A határon örültek, hogy zenekar is megy arra. Mesélték, hogy előző nap a TNT jött ott át, és szintén Dunaszerdahelyre igyekezett. Ezt az infot nehezen tudtuk hova rakni. ?Már megint egy újabb tévedés vár ránk??-gondoltuk. A vámosok nagyon akartak valami számot tőlünk, hát a Tibi elővette az elektromosgitárt, és csak úgy erősítő nélkül eljátszott nekik egy ganzenróziszt, oszt tűz!
Megérkeztünk a helyre, minden helyi erő kellemesen be volt már tépve. Nagyon kedves, rendes emberek, ja és természetesen mindenki magyar. Teljesen olyan minden, mint egy honi, vidéki klubban. A fő design elem egy IFA lefűrészelt eleje, mely a söntéspult.
A koncerten énekelték velünk a dolgokat. Ez akkoriban számomra még újdonság erejével hatott. Megfoghatatlan, hihetetlen örömmel töltött el, hogy amit otthon a kisszobában kigondolok azt szájáraveszi a nagyvilág. Pár év elteltével – sajnos ez a dolgok menete-, ez az érzés átment megszokásba, sőt ma már felháborító, ha a nép nem énekel velünk. Olyan számokat is előadtunk, amiket még soha össze sem próbáltunk. (Sajnos manapság már ezt sem engedjük meg magunknak, eltűnt az amatőrség bája.) Jól sült el minden. A koncert után kaptunk vacsorát, meg rengeteg sört. Hogy vásárlojunk is valamit, a Tibi határon beváltott háromezer forintjából vettünk egy láda sört hazafelére. Kértek tőlünk autogrammokat, cserébe én is kértem tőlük. Akiket így utólag ki tudok olvasni: Péter Pali, Németh Gergő, Szabó Csaba. Verték a buszt, nehezen eresztettek haza. Kiváló emberek.

2002. május 13.
Zöld Pardon

Koncertünk volt, sokan voltak, tetszett nekik, ennyi. A hely nem a régi, már nem innen nézem a napfelkeltéket. Szakmunkás-diszkó lett.

2002. május 24.
Aba, Aba napok

A zenész élete nem csupán bulizás és időnkénti csajozás.
Alkatrészeink szanaszét vannak szóródva Budapest mindennemű szegletébe. Csúcsforgalomban hozzávetőleg két órát vesz igénybe a tagok és felszereléseik begyűjtése Erzsébetről, Zuglóból, Budaörsről, Óbudáról és a fő bázisról a Bazilikához közeli Lázár utcából. Párszor előfordult velem akkoriban, hogy rám tört valami pánikbetegség jellegű idegesség, hányinger, halálfélelem, melyet forgalmi dugók, bezártság, nagy tömegben való tartózkodás, nyári meleg váltottak ki. Az M7-es péntek délutáni dugóba került, a nap is pont rám tűzött. Ismét eluralkodott rajtam a hisztéria. Ez belső folyamat, a többiek nem tapasztalnak meg belőle semmit, legfeljebb annyit, hogy be vagyok feszülve. Akkori állapotom nem hitt több holnapot. Aztán a sárbogárdi út árnyékot adó fái, és a kellemes ütemű haladás csak kifésülték a gondolatok kusza fonalát.
Színpadunk szép napnak nézett elébe, utánunk a Kispál, majd a Quimby terveztetett. Dióssy kolléga panaszaimra azt legyintette, hogy ez tipikus zenész betegség.
A nagyszínpad kellemes naplementébe mártott langyos libalegelőre nézett. Kannás borokkal hevertek el a fiatalok a gyepen. Szórványos lézengés volt tapasztalható a sörsátornál. Mindenen látszott, hogy nem mi vagyunk a fő produkció. A Mikó Gyurit sehol sem találtuk, elkezdtük hát nélküle. A negyedik számnál került csak elő, kiderült, hogy kajálni volt. Küzdenünk kellett, meg kellett nyerni az ismeretlen fülek kegyét. Adni, adni lankadatlan, egyszer csak eljutunk hozzájuk. Ez az, amit úgy hívnak profizmus (fú!). A tévében a híres nagyöregek minden interjúban durrogtatják a közhelyt, melynek igazságtartalmát itt, most megerősítem, hogy színpadra kerüléskor a gondok mindig lent maradnak. ?Mágikus egy hely?. Fokozatosan bővülő felénk fordulás volt tapasztalható, majd nem sokára egészen megszereztük őket. Viszonylagosan tömeg lett, táncolás és pillanatok, mik sosem felejthetők. Maradnak bennem képek, arcok, egy-egy lány mozdulata, apró finom rezdülések, szavakkal nem is visszaadható. Utólag belátod, hogy megérte a szenvedés. Elfogadod, hogy ez a sorsod, ez a dolgod, ezért születtél. (közhely gyűjtemény lezárva)
Utánunk a Kispálon persze jóval nagyobb volt a nézettség (kb. 300 fő) és a szurkolás. Mindeközben a szomszédos szakmunkás mozgatóban Dáridó, ?zenélt? Márió, a ?harmónikás?. Igazi ingyenes népünnepély volt, mintegy tízezer ember bárgyú részvételével. A művház wécéjében pedig, mely a gyönyörök kertjének origójában állt, kataton arcú huszonéves helyi zombik tizedik sörük elfogyasztása után bárkit megvertek csak úgy a testmozgás kedvéért. A zenekar egyöntetű véleménye volt: ?Be a buszba, hajts Kabóca!? Micsoda munkahely ez kérem?!


2002. május 25.
Kultiplex

Szép új hely, szeretem. A kert kifejezetten kellemes, akkoriban nem is laktam messze. Az időjárás esőbehajló volt, mely mivel koncertet tartani amúgy is csak bent lehet, nem zavaró körülmény, sőt inkább kezünkrejátszó. A hely frissesége okán Tyll Attila műsorvezetésével kivonult a tv2 reggeli műsorának kultúrstábja. Kapóra jött, hogy épp ott lebzselünk. Beleforgattak a beállásba, továbbá a bejáratnál riportadás-ügyi szolgáltatást végeztettek velünk. A nap ezenközben elszaladt, kezdésünkre került a sor. Mivel a kertben nincsen hangosbemondó, sem színházi csengő vagy mozis gong, na meg kihallatszódás sem a teremből, egy kereplővel a kezemben kieredtem szétkürtölni, hogy kezdetünket vesszük. Hallgatott rám az üldögélés. Jó koncertet tartottunk. Sebesi István igazgató úr a hangversenyt követően párás szemekkel közölte velem a büfében: ?Tele van a szívem veletek!?


2002. május 26.
Városliget, Vajdahunyadvár, Kisnapozó
Gyerekmentő Szolgálat által szervezett Gyereknapi matiné

Előző nap a Kultiban hagytuk mindenünket. Odamenve egy órára azt súgta a gondolat, hogy bőven kiérünk a Ligetbe kettőre. A Kulti azonban nem találta a backstage kulcsát, ideges várdigálás eredményeképpen a főnököt kellett hívni. ?Azonnal jövök taxival, addig is a vendégeim vagytok!? Megittunk hát két szénsavmentes vizet. Mire nyílt az ajtó kettő óra lett. Féktelen Mr. Pakolasz, majd száguldás két taxival (kisbusszal továbbra is csak vidékre járkálunk). De mi lehet az a Kisnapozó? A Ligetbe hatalmas gyereknapi forgatag tette lehetetlenné a bejutást, millió vattacukor-pálcikával hadonászott felénk a sok lézengő pörköltös tekintet, hogy mit taxizgatunk a bóvli-butik promenádon. Háromra meg lett a desztináció. Szerencsére csúszás volt, tehát nem késtünk le magunkról, de legyünk csak félórásak. ?Na, akkor ma csak a gyors számok lesznek, különben is mit kezdenének a gyereknapozók a borongással?-gondoltuk. Bár a nemzet inkább gumikacsát jött ki venni, meg gyereket legeltetni, mintsem hogy a koncertre, de végülis jól sikerültünk. Páran odajöttek hozzánk a végén, köztük egy nyakba-fuxos nagydarab apuka, hogy azonnal adjunk el neki lemezt, különben? De nem volt nálunk egy sem.


2002. június 7.
Ráckert
Éljen a Pufi Press!

A Könyvhétre Ficsku Pali barátomnak saját gondozásában (Pufi Press) ekkor jelent meg a Szakbarbárok című regénye. Ezen alkalomból az első programpontba háttérszínként lettünk festve a felolvasás mögé, melyet a Garas Dezső, Vasvári Emese, Garaczy Laci vezetett elő. A második programpontot a koncertünk jelentette.
A történethez hozzátartozik, hogy igencsak esős volt a nyár abban az évben, tehát a megszokott asztalhozülési lehetetlenség helyett hozzávetőleg mindössze ötvenen voltak a kert különféle napernyői alá diszturbálva. Kisvártatva a ?minden mindegy? életérzést kellemes kedvvé locsolták az elfogyasztott alkoholos italok. Ezen befolyásoltság, továbbá az eső egybeolvasztotta a szanaszétet. Közös-ülés bontakozott ki. A Brusi szintije ugyan beázott, de azért mégis köszönjük a zivatarnak, hogy jelenlétével kialakította a pocsolyában való tapicskolásban testet öltött fergeteg-diszkót. Meg kell állapítani, hogy az irodalmi délutánok kiváló hangulati eleme az eső.
A koncertet követően, bár utólag kiderült nem kellett volna, de elmentünk a Kultiba Tilos Partyra. Lépni nem lehetett. A tömeg, mint Velencében karneválkor kétirányú oszlopban sodortatott, holott a program nem különbözött a máskor megszokottól. Valami didzsé utaztatott a teremben. Ezen művészeti ág esztétikájához semmit nem értek, nálam az dönti el a jót vagy rosszat, hogy beteszi e a manus a Sandokant vagy sem. Elittuk az időt a kertben úgy ötig. Magányos hazafelé sétámon az Üllői-Kinizsi sarkon jött egy szintetikumok által mesterségesen ébren tartott halálosztó, hogy adjak neki cigit. Kapott kettőt. Azt mondta, adjak még, mert a havernak is kell. Ekkor már bezártam előtte a dobozt, oldják meg a hajnalt ennyiből. Erre jött a ?mit májerkodsz bajszos geci??, majd a hókomon csapás. A továbbiakban azt is rám fogta, hogy cigányozok. Holott ez fel sem merült bennem soha világi életemben. Ököllel fejembeverés, földön hasamba rugás. Ilyen alkalmak kapcsán fogalmazódhatott meg a Brusi agyában a sor, mely csak évekkel később lett dalba szedve: ?Senki nem moccan, míg verik?. Holott azért mozogtam. Mivel gimiben jártam küzdősportra ? egyszer hatodik lettem a nyolcból a Mikulás kupán-, remekül eszembe jutott az ütések előli elhajlás, meg a rúgások minél kevesebb sérelemmel történő fogadása. Érdekes módon az viszont egyáltalán nem jutott eszembe, hogy vissza is üthetek. Pedig akkor biztos győzök, az edzőm ugyanis Rambónak hívott, és azt mondta, ahol ütök, ott csont reped. Mit tegyek, nem vagyok az a kártevő típus. Mikor már emígyen hosszasan elvoltunk, odajött a haverja is. Ekkor kicsit megijedtem, hogy ketten vernek tovább, és nem lesz több ?Virágoskert az élet?. De a haver azonnal perceptuálta, hogy ebben az interakcióban nem én vagyok a gonosz, és nagy erőkifejtés árán, némi bocsánatkérés közepette lefejtette rólam csiklandozómat. Rögtön átszaladtam a túloldalra másik két hazafelé-fiú közé. Verőlegényem még próbálkozott folytatni a sportot, hogy ?hárman vagytok, gyertek!?- gondolta aznap hajnalban az egész világgal végez. A haverja azonban elvitte egy másik játszótérre. Kis idő múlva kémeket előre küldve, lábujjhegyen visszaosontam a kalapomért, mely egy szomorú pocsolyából nézte a nap első sugarát, majd hazamentem Barbarámhoz elmesélni, s borogatni az esetet.
Tanulság:
  1. szabály: Ha valaki kér tőletek cigit az utcán eztán, adjatok egyből hármat!
  2. szabály: Ne hordjatok kalapot, és ne legyetek bajuszosak!
  3. szabály: Vigyázzatok, nagyon hülye kábszerek vannak!


2002. június 28.
Trefort-kert
A töltött galamb zsúrja, avagy szülinapok, zavargások, távozó polgári kör

Alig tettük oda az első pikket a beálláson a basszusgitárral, odajött egy galambősz ?Polgár? kinézetű deliráló, hogy ezt az egészet nem e lehetne e sokkal halkabban, sőt a legjobb az volna, hogy sehogy sem csinálni, mert egy ?baráti összejövetel? van, és beszélgetni szeretnének. A koncert sem igazán izgatja őket, voltaképpen jók voltak azok a selymes-lágy boniemek, és más hasonlóan simogató múltbéli, hervadni fájó letűnt slágerek, melyeket jöttünk előtt fröcskölt a zenedoboz. Nem szóltunk be neki, elmutattunk valamerre, hogy ott reklamáljon, majd folytattuk a melót. Tíz perc elteltével a polgári kör a helyszínről el. Nemsokára jött egy kernyel (értsd pincér), hogy előreegyeztetett szülinapi társaság tette tiszteletét a helyen, nem e forgatnánk el a hangfalakat, hogy kevésbé halljanak minket. Na őt már azért keményen elküldtük a ne velünk szórakozásba.
Egyébiránt kevés embert sejtettünk az estre, mert Budapest éppen búcsúzott (Emil Rulez, Kipál, Quimby a felvonulási téren), meg az időjárás sem volt az a kimondottan esőmentes, kiülős. De minden borúlátó előrelátás és előzmény ellenére az Ördögre táncolók felvették pozíciójukat a színpad előtt, és végig remekül teljesítettek. Van egy szám, amelyben nem vagyok (Kék rózsa), ez alatt cigizni szoktam hátul vagy oldalt, attól függ milyen a helyi körülmény. Ezúttal kiszöktem a nép tojtojába. Végre kipróbálhattam a Ráckertben vak embertől 150 forintért vásárolt mini zseblámpámat. Visszafelé jövet elém ugrott egy töltött galamb, hogy neki van a szülinapja. Elnézést kértem, hogy itt vagyunk. De szabadkozásomnak nem adott helyt, sőt hátba vert a remek előadás okán. Eddig ugyan csak a nevünket hallotta itt-ott, de eztán az egész társasággal egyetemben bárhová eljönnek, ha vagyunk. Kössz!
Utánunk elmentünk az Almássy térre a City sörözőbe, mely aznap tartotta végnapját. Remek kis hely volt ez régen, mintha nem is Pesten lett volna. Mindig összeverődött valami dzsemm az arrajárókból. Sok estét, éjt szavaltam itt el az alámimprózott szőnyegre. Ez este már lefeküdt aludni az exibicionizmusom, kulturált poháremelgetésben merült ki a levezetés. Összeismerkedtünk egy 1 éve itt élő japán fiúval, Sügével, aki csak egy magyar dalt ismer, azt sem precízen, a Valami Amerikát. Továbbá Michelle-lel, a francia négerrel, akinek a pólóján japán felirat ékeskedett. Süge felolvasta nekünk, mi is az, addig a gazdája sem tudta. Az volt ráírva, hogy ?A fehér isten?. Ennek okán nagy jó kedvünk kerekedett. Emellett tréfás volt az is, ahogy a továbbiakban Michelle és Süge egymással magyarul beszélgettek. Kár ezért a helyért is, hogy nincs többé.


2002. július 4.
Volt Fesztivál, Sopron
Dídzsék és a Multifilter

Odébb van ez a Sopron, azt meg kell hagyni. Nyolc órát buszoztunk aznap, negyven perces koncertért. Nem kedvelt helyeim a nagy fesztiválok, meg a szupermarketing. Folyton kapkodni kell, állandó órafigyelés megy. Hiába visszázik lábaink előtt a fergeteg, akkor is alig engedélyeznek még egy számot játszani. A programnak folytatódnia kell!
Ezúttal is így esett. Tele volt a sátor, jópár sor táncolt, de be kellett fejezni, hogy az utánunk következő dj-nek nehogy hiába jöjjön el valamelyik lemeze az eseményre. Maradtak is vagy hárman a sátorban eltáncolni a szettjét.
De mindennek ellenére nem volt hiábavaló a menés, mert sok jó emberrel, s nővel megismerkedtünk. Kikacagták ugyan a nylon zacskómat, de hát ez az én fesztivál felszerelésem. Van benne egy kis törölköző, wc-papír, gyógyszerek, szuku, napszemüveg, zseblámpa. Én már csak így utazom.

Hazafelé az első benzinkútnál láttuk a Szikora Robit, nem is szóltunk hozzá semmit.

Jó tanács gruppieknak:

Vegyétek fel harcállásotokat a fesztivál és Pest közé eső legközelebbi benzinkútnál. Egészen biztos, hogy hazafelé ott minden zenekar megáll költekezni!


2002. július 13.
Tokaj, Hegyalja Fesztivál
Már megint ez a Multifilter

Eljöttünk Tokajba, és minden ugyanolyan volt, mint Sopronban. Ugyanaz a sátor, ugyanaz a sör, ugyanaz a szürke padló szőnyeg, ugyanaz a nézőtér, ugyanaz a színpad, ugyanazok a technikusok, ugyanabban a ruhában. Utazó cirkusz. Ugyanaz a siettetés, ugyanaz a csúszás, amit rajtunk akarnak behozni, mert jön már megint valami híres külföldi. A koncertünk is talán ugyanaz volt. Utána Dj Marcipán haver valahova esett slusszkulcsa végett végigtapogatta a backstage-sötétet, végül följött velünk a pótért. Utolsó nap volt, éjjel bontás. Másnapra a sok ezer bulista, a mindig mással cicázó nők, a szúrós hajú kéregetők, a víg kedélyek, a sörért sorok másnaposan hazatérnek, és ágynak esnek. Mintha az egész nem is lett volna, úgy múlik el minden. Hűlt helyükön egy jó darabig nem nő fű. Csak Marcipán autója áll magában a kietlen pusztaságban, mint egy emlékmű, mely körül minden elbontatott és elköltözött ugyanúgy felállni egy másik város szélén elterülő mező, ma még buja flórájára.
Egy színes eset esett csupán, mikor hazafelé betértünk egy benzinkútra. Eu-hoz szokott Széll Laci ügynökünk éktelen patáliát csapott egy felolvadt, és úgy visszafagyasztott jégkrém kapcsán, mely vita végén dühből földhöz csapta a hajdan volt terméket. Furkós botokkal üvöltve rohant utánunk a teljes személyzet, ha lett volna pisztolyuk, utánunk is lőnek. Kabóca belelépett a gázba. Ez volt életünk egyetlen esélye arra, hogy bekerüljünk a Blikkbe, de nem kergettek tovább a fagyi hamisítók.


2002. július 27.
Taliándörögd, Klastrom, Művészetek Völgye Fesztivál

Ide is már csöpög be a marketing, de egyelőre még győzik lavorral. A személyes érintettség miatt kis hazánkban ez számomra a legkedvesebb fesztivál és falu. Megannyi hónapot töltöttem itt táborokban, fesztiválokon, filmforgatásokon, szilvesztereken, vagy csak úgy. Számtalan emlék és egy pár szerelem (3 db tartós, 1 db nem időtálló) kialakulása is ide köt. A Virágoskert az élet című szám is erről a helyről öltözködött, bár előbb írtam, minthogy először idejöttem volna.
Gyönyörű volt a naplemente, a második lemezünk borítójában megtekinthető. Rengetegen jöttetek el megnézni bennünket, minden remekül sikerült. Kis hátráltató körülmény csupán a buszban számba tolt rakéta volt, mely ahhoz járult hozzá, hogy az éppen játszott számunk mindegyike három órásnak tűnt, és fogalmam sem volt soha, hogy épp hol tartunk benne. Nagyon nehezen jutottak eszembe a szövegek, és egyáltalán nem értettem, hogy kerül elém hirtelen ez a rengeteg ember, és mit akarhat tőlem. Pályafutásom során ez volt az első és utolsó alkalom, hogy koncert előtt ilyesmit csináljak magammal, vagy a többiek ilyet csináljanak velem.
Misztikus hely ez a rom, szellemek lakják. Történt velem egyszer szilveszterkor, hogy akkori barátnőm, Popika besokallt és mivel a Szőke házának kapuja zárva volt, átugrott a kerítésen ki az utcára, és a hatalmas hóban nekiindult a faluvégnek. Egy bő félóra múlva gondoltam, hogy jó férfiúi kötelesség ilyenkor utána eredni és visszahozni. Különös hangulata volt a behavazott, minden évszakban romantikus, ezúttal kihalt, csendes falunak. A percepció ezerszeresére élesedett. Csak a hó ropogását lehetett hallani a csizma alatt, az életnek semmi jele nem mutatkozott. A Klastromhoz egy bekötőút visz, a közvilágítás arra már megszűnik. Komoly bátorságpróba volt. A rom felől keresett nőm hangját hurcolta a szél, hát sietősebbre vettem a menést. Odaérve, bárhogy is kutattam sehol senki volt. Visszafelé vettem hát a poroszkálást, a bekötőút végénél lévő dombról vidám szánkózás hangjait tapasztotta fülembe a szél, közöttük pár ismerős is akadt. De ott sem volt egy lélek sem. Legalábbis élő ember biztosan nem, de valamit akkor is hallottam. Ennél van egy sokkal bizarrabb esetem is, amikor egyik éjjel, a szintén e faluban megtalálható Mogyorók házának belső szobájában aludtam. Valamiért felnyitottam a szememet, és az ajtóban megpillantottam kézen fogva egy kendős öregasszonyt, és mellette egy paraszt bácsit, amint engem figyelnek, ahogy ott fekszem. Némán néztük egymást. Alacsonyak voltak, pont elfértek az ajtófélfa alatt. (A régi házakban azért ilyen alacsonyak az ajtófélfák, mert a régi emberek alacsonyak voltak. Amikor a pestiek beverik a fejüket, az annak a jele, hogy nem adják meg a tiszteletet.) A ház valamikori előző lakói lehettek. Egyáltalán nem féltem tőlük. Az egész jelenet hosszan tartott, az elején valószínűleg még nem voltam magamnál egészen, de aztán ébresztgettem magamat, hogy biztos e, amit látok. Számomra is hihetetlen, de ott voltak. Aztán aludtam tovább. A harmadik szellemes esetem még bizonyosabb, ez azonban nem Dörögdön történt. Egy másik szerelem kapcsán, románcunk elején aludtunk anyáméknál a szobámban. Egyszercsak hirtelen felriadtam, és hangosan hadakozni kezdtem egy gonosz öregasszonnyal, aki szét akarta választani összekapaszkodásunkat. Erre hálótársam is felébredt, és látta ő is elpucolni az öreglányt. Az ajtón senki nem jöhetett be, mert el volt torlaszolva, pont azért, hogy ne jöhessen be senki valós személy. No ezek a történetek után többé biztosan nem áll velem szóba senki, magam se tenném. Az én agyam se hisz bennük, de hát?
Visszatérve a koncert napra, épp az előző napon szakítottam egyéves együttélés után előbb említett együtt alvómmal. Mivel ő is dörögdi ?találmányom? volt, hát most ezúton emlékét visszahoztam a romnak, a szellemeknek, hogy adjanak helyette legyenek kedvesek valaki újat. Mielőtt az olvasóban felmerülne, hogy nem gyors e ez egy kicsit? Nemmel válaszolnék, már régóta vége volt tulajdonképpen a liezonnak, előző nap már csak a kiköltözködésem történt. A rom nem volt rest, a koncert után elém tolt egy dekoratívát, akit már ismertem korábban, de akkor még nem figyelhettem oda. Két-három napot, éjet töltöttünk együtt, egyelőre akkor még csak sétálással.


2002. július 31.
Sziget, Wan2 Színpad

Bori a színházi sátorban Krétakörözött aznap. Elmesélte szerint, a mindenfelől beszűrődő tufca-tufca miatt nem hoztak létre katarzist. Bezzeg mi! Koncertünk előtt szellős volt a sátor, de amint beállásnak teperedtünk, erőteljes töltődésnek eredt. Mire készen lettünk, hiába dobáltuk a gombostűket, csak nem esett le egy sem. Ez este debütált Evelin póténekesnőnk, nem volt benne hiba. Ez volt életünk első sok ember előtt tartott igazi esete. Itt hangzott fel a közönség torkából eleddig a leghangosabban az ?egyedül élek én, ezen a féltekén??. A kritikákat olvasva állítólag ennek kapcsán el is érzékenyültem. Hát egyáltalán nem lepne meg.


2002. augusztus 9.
Ráckert

?A felkapott helyek is eltűnnek egyszer,

akkor van végük, ha te sem viszed tovább.?

Írók, költők, festők, színészek, értelmiségiek egyszóval a kortárs művészeti, szellemi élet fő találkahelye volt ez a lugas a Tabánban. Murvával, zöld asztalokkal, székekkel, koncertekkel, nyarakkal, szerelmekkel, és nem utolsó sorban rengeteg itallal. Mindennek vége. Hiába volt a tüntetés, szálloda lesz. Az utolsó itteni koncertünk napja volt hát ez. A színpadra, nagy tagságunknak köszönhetően nem fértünk fel mindannyian. Énekesek a szurkolókkal egyvonalba kerültek. Rengeteg lány volt öt centivel az orrom előtt. Hej, de nagyon énekeltek!
Aztán kettő asztalhoz ültetett, de oldalról új dörögdi felfedezésem az ölembe ugrott. Három hétig fel sem kelt onnan, aztán el kellett menjen Szegedre, az orvosira.


2002. augusztus 31.
Trefort-kert

?Nyár van és árad a Duna?

Az árvíz okozta nemzeti tragédia okán az augusztus 20-ai tűzijáték át lett téve a koncertünkkel egyidőbenre. Most aztán valóban úgy véltük, hogy senki sem fog meglátogatni bennünket. De már megint csak összegyűltünk. A helyi megmondók szóltak, hogy óvatosan, és halkan kell koncerteznünk, mert a rendőrség bármelyik pillanatban bezárathatja a helyet, mert a lakók stb. Amikor a főúr int, azonnal abba kell hagyjuk az adott számot, bárhol is tartunk benne. A nagy kő lezuhant, végülis csak nem jöttek a fogdmegek.
A nap ismét történelmi dátum életünkben, tudniillik ekkor foglalkoztattunk először a hivatalos Ördög életben dobost. Ő pedig nem más, mint Dudás Zsombor. Már majdnem minden számot élőben játszottunk ekkor. Égi véletlen, hogy égtelen robajjal pont abban a pillanatban kezdődött a tűzijáték, mint a koncertünk.

Zsombikám ezúton is köszöntelek!

 


2002. szeptember 1.
Budai Parkszínpad, Európa nap

A legautentikusabb, ha feljegyzésemet egy internetről lecsent rajongói beszámolóval kezdem:

?A tegnapi parxinpadi mutatvány remek volt annak ellenére, hogy nem engedtek be minket a negyedik dalig, és utánunk rögvest újra kitört a kapuzárási pánik. Látnotok kellett volna az utolsó előtti sorban ülő idős párt hetvenhez közel, akik térdet ráztak a ?Látommagamapoharamban?-ra, és összenéztek a ?Nekemabalatonnál?, hogy emlékszel, amikor Akarattyán 1968-ban az üdülőben?? Madbal

Előttünk Fábry uram nevettetett, utánunk a Kispál jött. A mi öltözőnkben nem volt catering (bár a délutáni beálláskor kaptunk, amit kértük), hát átosontunk Lovasi uramékhoz, akik szívesen megosztották velünk a rájuk utaltakat. Melegen üdvözölték azon kezdeményezésünket, hogy van végre dobosunk. Nagy győzelme volt ez az este kis mozgalmunknak. Hatalmas helyen játszhattunk sok embernek, míg a United, és egyéb nálunk híresebb médiakompatibilis az utcára, lehetetlen körülmények közé volt deportálva. A Sanyi közönség előtt megígérte, hogy nemsokára leszünk a sójába. Azóta se voltunk. További siker, hogy a Bori énekelni fog a következő Kispál lemezen (kislemez lett belőle, azóta is sokszor énekelgetem magamban a két sort: ?Gyönyörű emberek szeretnek engemet. Kifáradt emberek szeretnek engem, szeretnek.?). És szeretjük a Kispál és a Borzot is. Koncertjük alatt a színpad mögött kószafaszáltam, amikor belém akadt egy lány, hogy de szeretne táncolni. Na mondtam, gyerünk! És kirántottam a színpadra a zenekar elé (nagy a színpad bőven van hely) egy lassúra. Épp új számot játszottak, és nem is annyira lassút. Szerencsétlenek belesültek miattam, annyira nevettek. A közönségtől szép tapsot kaptunk. Aztán a két zenekar válogatottja átvonult a Kopaszi gátra, a West Balkánba, és ott egy asztalnál egész véletlenül beleakadt a Heven Street Sevenbe?

2002. szeptember 14.
Székesfehérvár, Szabad Művelődés Háza, MéhkasAula

Fehérterítős, gyertyafényes, vacsorázós hangulat fogadott minket. Holott az intézményben ételt nem szolgáltak fel, sőt felszolgálók sem voltak. Ezen körülménnyel nem törődve, a közönség meghitten üldögélt, mint a karácsonyi húzás alkalmával. Mint az ált. isis osztály-diszkókon itt is kellett egy vezéregyéniség, aki elsőként táncba kezd, hogy megszakadjon a lesütött pillájú körbeüldögélés. Ezt a szerepet Mikó Gyuri felesége, Kati oldalán Marikával vállalták magukra. Ők ketten szoktak Dörögdön a Szőkénél főzni, ha valami többnapos, sok dolgozós esemény van. Amint ők belekezdtek a ropásba, gát szakadt. Rengetegen felpattantak, és belendült a pokolbugi. Nehezen hagyták a végén, hogy abbahagyjuk a táncoltatást. Még az asztalokra is felmásztak.
Kár, hogy csak kint lehetett cigizni.

2002. szeptember 25.
Millenáris Park, Theátrum

Eléggé futurisztikus, meglehetősen hideg hely, minden vér profi benne. Intelligens lámpák, füstgépek, lézerek, hatalmas színpad, ültetős nézőtér. Kissé színházszerű az érzet. Ezt is megtöltöttük. Elég messze ültek tőlünk az emberek, rengeteg kisgyerekes családot láttam, meg öreget. Biztos ők az Álmok Álmodói. Szinte elvesztek a térben az oldalt táncolni próbálók.
Mivel színházjellegű volt minden, a számok között sokat szavaltam. Egyik költeményembe bele is sültem, mint az általános iskolában a Ki mit tudon, melyet a Hídépítők Szakszervezetének Székházában rendeztek meg az Andrássy úton. Annak idején nagy hajlandóság nem volt bennem a szerepléssel kapcsolatban, nem is különösebben szerettem a verseket, nem is értettem miről szólnak. De Tünde néni, a szigorú magyar tanár -mert jók voltak a jegyeim-, ünneplőben (az is lehet, hogy úttörőruhában, már nem emlékszem milyen idők jártak) kiállított a bársonyfüggöny elé, egy Szandi paródia és egy jazzbalett szám közé, hogy ?Na nyomjad Szabika!?. Elmondtam a vers címét, Ady Endre: Gyalog jöttem, és nekikezdtem: ?Gyalog jöttem a porral lepett füveken?, innentől kezdve sajnos a többi nem jutott eszembe. Nem törtem össze, csak álltam ott, és néztem az embereket, ők engem. Percek telhettek el így néma mosolygásban, majd visszahúztam az öltözőbe. Nem kaptam oklevelet, de nem fájt az eset. Itt tapasztaltam meg először, hogy ?színpadon állni milyen mágikus dolog?, az emberarcok sugárzása, mintha lámpák volnának az éjszakában, jó melegedni fényüknél.
Brusi szemszögéből ez a koncert a profizmus nagy erőpróbája volt, aznap délután halt meg a nagymamája. Nagyon maga alatt volt, de nem mutatta.

2002 szeptember 27..
Esztergom, Szabadidő Központ
Hídünnep

Hamisítatlan ?60-as évekbéli művház hatalmas aulával, lehetetlen bútorokkal, színházteremmel, ahol mi nem játszhattunk, mert az volt a szervezői koncepció, hogy egy program bent, egy kint. A bent a Ladánybene volt, a kint pedig mi. Beállították színpadunkat az erősen huzatos bejárati ajtóba, az aulának háttal, arccal egy kávézó felé. A kávézó méretileg körülbelül akkora lehetett, mint a kisszobám, három asztalt foglalt magába. Sikerült teltházat csinálnunk! Jó hangosra lettünk tekerve, össze-vissza hallottunk mindent, az olykori sípolásokat viszont tisztán. Többnyire hátakat láttunk, akik mentek a pulthoz borért. Ez este tagságunkban némi változás esett, ugyanis a Tibi valahol külföldön jazz-elt. Beugrónk Makó Béla uram volt, aki Mikó Gyurinak, és egy ideje nekem is jó haverunk (Só Mihállyal karöltve volt régen egy triójuk, az volt a neve, hogy Makó Mikó Só). Szép színes fotók készültek az előadásról, ez alapján remek volt minden. Egy-pár lemezt is sikerült eladnunk, továbbá nagyon kellemeset beszélgettem a wécénél egy párral, Attilával és Andreával. Attila egy megyei főrendőr, eztán bármi gondunk támad Komárom-Esztergom megyében, vehetjük úgy, hogy elsimítva. Melegen ajánlották, hogy tegyünk egy látogatást Párkányban, ahol olcsó a sör, és nagyon hangulatosak a helyek. Ha szólok a mikor jövéssel kapcsolatban, intéznek szállást és idegenvezetést. Későbbi esztergomi kirándulásaink kapcsán Attila még többször előkerült. Andrea azóta, ha jól emlékszem egy igen csinos rendőrhölgyre lecseréltetett. Párkányban azóta sem voltam.

2002. szeptember 29.
West Balkán

Pályafutásunk legjobban sikerült koncertje. Egyet se hibáztunk. A rossz időjárás miatt elmaradt.

2002. október 17.
Trafó, Tütü-Tangó Bár

Bárdos Ági azt mondta, hogy így a nyárból visszatérve most indítják újra a helyet, nézőkre ne nagyon számítsunk. A múlt heti Kistehenet, csak tízen tekintették meg (akkor még nyoma se volt a Szájber gyereknek). Ehhez képest alaposan megtöltöttük a bárt. Jó formának örvendtünk, nehezen eresztettek le. Egy ősbemutatóra is sor került, melyet a héten raktunk össze koncerten előadhatóra, ez volt az Együgyü bordal. A koncert után reggel hatig sikerült tartózkodnunk, adtunk a Borinak hétfőn volt szülinapja kapcsán virágot meg bélízt.

2002. december 3.
Süss fel nap
A bajusztalanság első nyilvános megmutatása forradalmi hangulatban

Nagyon szeretünk ott koncertezni, mert biztos a telt ház, nem mintha ezzel máshol gondjaink lennének, de itt aztán különösen nagy az összeszorulás. Orrunk előtti kebelringás, közös éneklés, számok közti csevely a rajongókkal, nem feltétlenül mikrofonba. Állandósult forradalmi hangulat. Persze itt is akadtak méregetők, akik csak véletlenül jártak erre, és már nem tudtak kimenni a teremből, úgy beszorították őket az Ördögösök. Mindigjáró kedves közönségünkkel közösen sikerült meggyőznünk őket arról, hogy jó dolog történik ott, vagy ha ez számukra nem volt elég meggyőző, akkor is lefoglalhatták magukat a sorok közti szép lányok méregetésével, kikből akad táborunkban bőven figyelemre méltó. Koncertünk végeztével mentem volna fáradt gőzt outputolni, azonban elém lépett egy lány, hogy beszélgetni szeretne velem. Az utánunk bekövetkezett diszkó hangereje miatt orcájába kellett hajolnom.Mondtam neki, hogy mindjárt jövök tovább beszélgetni, de már tényleg nagyon várnak a piszoárok. Megindultam hát. De ilyenkor ez sosem egyszerű történet. Lépésenként valami kérdésre kell felelni. Mire visszaértem a lány már persze nem volt ott. Ezt a házasságot is elbénáztam. Következett hát a hajnalig tartó rutinszerű sörunikum bevitel. Sarokba hajítottam a kabátomat, valaki táncoltatott. A kopaszok órát kocogtattak, hogy itt a vége, de a sarok nem rendelkezett a ledobott kabátommal. A lakáskulcsom is benne volt, aggódtak velem páran, hogy leszek így hazamenve. De aztán kiderült, hogy üzletvezető Borbély Robi barátom látva felelőtlen jókedvemet, pultba tette. Jó érzés, hogy vigyáznak az emberre! Átmentem a Fészekbe (utólag kiderült, hogy átvittek valakik kocsival). Inni már nem adtak semmit, de az emberek csak nem mentek haza. Táncikálás közben egyszercsak megbotlottam, és bezuhantam valami asztal alá. Ennél jobb már úgy sem történhet velem aznap, gondoltam, hát hazasétáltam. Másnap volt egy púp a fejemen, egy kék folt a vállamon meg a térdemen. Sokáig lapozgattam a memóriámban, hogy mitől is lehet ez. Lehet, hogy már a Süsiben koppantam, vagy menetközben valami házfal jött nekem? Meg nem vertek, arra csak emlékeznék. És már megint nem találtam a kurva tárcámat, pedig benne volt vagy kilencvenezer, meg az összes iratom. Pár nap múlva a lakás egy elég váratlan helyéről szerencsére előkerült. Három napig beteg voltam. Lázas, hányós. Valami rohadt vírus lehetett.

2002. december 11.
Pécs, Sörház
Már majdnem volt előzenekarunk

Csodákat regélt rólunk a Pécsi Est, vártam már nagyon az indulást, hogy kiderüljön tényleg olyanok vagyunk e. Az utat nagyon szeretem. Százhalombatta fényei, vas szőlők a szekszárdi dombon, és az útvégi Mecsek-rally romantikus kirándulás. Ez utóbbi kettőből a besötétedés okán nem sok látszott. Százhalombattánál majdnem ott maradt az Ördögfog, mert egy Ladás előttünk halálunkat megvető bátosággal ámokfuttot. Olyat előzött, hogy már búcsúzkodni kezdtem Kabócától. Ma sem értem, hogyan úsztuk meg. Mint az USA filmek országútján szirénázó rendőrautó jött utánunk, hát megálltunk, mi nem csináltunk semmit. Bekiabált mellőlünk a rendőr: ?Helló! A zsiga lefordult??. Mondtuk, hogy ?Igen. Balra.?, ?Kurva anyját!?-szólt a kapitány, és mint a tévében csikorogva megfordult, és folytatta a szirénás üldözést.
Már sokat jöttünk. A többiek sosem hagyják, hogy Kabócával a buszban cigizzünk. Csak visszafelé szoktunk, mert akkor Kabóca ezerre állítja nekik hátul a fűtést, amitől azonnal elalszanak. Megálltunk hát a Mecsek tetején. Kísérteties volt, ködös és jéghideg. Tanakodtunk, hogy ki hány lépést tudna tenni fagyhalála előtt. Gondolatban sem jutottunk messzire.
Nem tudom előfordult e már veletek, hogy éjszaka gyalogoltok egy téli országúton egyedül, ahol nem jár senki, legfeljebb egy nem fékező villámbusz, amiről azt hitted, hogy régen elment már belőle az utolsó. Pár éve februárban esett meg velem ez az eset, Kapolcs és Dörögd között, amikor valamely forgatókönyvírás kapcsán a Szőkéhez leutaztam. Korom sötét volt és jeges szembe-szél. Nehezítésnek volt nálam egy hosszútávon ólomsúlyúnak bizonyuló táska, lehetetlen fogással. A telefonom rég lemerült, bár mindegy is volt, mert ott úgysincs térerő. Nem tudtam, mikor jön elő valami állat a bokrokból, például róka. Pár méterre előttem az aszfalton lévő árnyékszerűségről sehogy sem tudtam eldönteni, hogy egy elgázolt kóbor kutya tetem, vagy csak a pislákoló hold játéka. Hülyeségeket beszél a Hobo, amikor azt mondja, hogy ?úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.? Az idegborzoló, hosszú megpróbáltatás végén, beléptem a kocsmába, ahol épp záróra volt. Csak a Szőke kólázgatott kötött szürke pulóverében a cserépkályha mellett. A kocsmárosnéval, Hugi nénivel beszélgetett, aki épp a bádogpultot törölgette. ?Hát te, hogy kerültél ide? Azt hittem, ma már nem is jössz.?-mondta. ?Hát, gyalog!? ? feleltem. Összenevettünk. A két hülye megint egymásra talált.

Ez a kis novellisztikus történet jutott eszembe cigizés közben a ködös, fagyos Mecsek tetején. Cigink parazsa kiégethette az ég hasát, ezért alakulhatott ki ez a napok óta szűnni nem akaró havazás.

?Aludjatok nagy dunyhákban!
Szálljon belőlük a tyúktoll!
Hulljanak le a talajra a pihék!
Legyen minden fehér!? 

(Eredetileg ez volt a Tündérdomb vége, mely négy sort a Szőke írt, de végül lehagytuk a lemezről.)

A trójai faló begurult Pécsre. De hol lehet a Xavér utca? A mai városokban már nem úgy van a tájékozódás, mint régen falun, ahol a templomtoronyhoz viszonyíttatik minden. Kabóca a tescóhoz és a megdonáldszhoz képest tudja elhelyezni magát. Mobiltelefon a fülön, a szervező diktálta a 3-szor balra, 2-szer jobbrát.
Eljött meglátogatni bennünket a Kispál zenekar is. Csak Kispál uram maradt távol az eseménytől, mert a közelmúltban ölremenő vitába teperedett a tulajjal. Bandi mesélte, hogy hívták őt a bigbrader víájpiba, de ahhoz kötötte a beköltözést, hogy menjen be a Csepregi Éva is, akit nagy nyilvánosság előtt megerőszakolhat. A tv2 nemet mondott. Hasonló témákkal kacagtuk el az időt, míg nem zenekarunk elment vacsorázni, én meg a Borival interjút adni az öltözőbe a Pécsi Magyar Rádiónak. Mire válaszoltunk mindenre, odakint már nagy tömeg kerekedett. Felmentem hát az étterembe szólni a tagságnak, hogy ugyan húzzák már be a gombócot, mert kezdődnünk kéne. A helyi előzenekar (Babilon Fantasy) meggondolta magát, megijedhetett a nagy lehetőségtől, tőlünk, a Lovasiék látogatásától, vagy sosem fogjuk megtudni mitől, a tény, hogy visszaléptek. Próbáltuk őket noszogatni, de hasztalan. Kabócát beállítottam a csocsó-szoba ablakába lemezt árulni, pont jól látott mindent. Fura érzés volt koncertezni, olyan volt mintha otthon lettünk volna, bár még annak előtte sosem jártunk azon a helyen. A közönség végig remekül vette a lapot, együttlétezett velünk. Nagy szeretet volt. Pedig csupa idegen arc. Volt egy nagybajuszú fiú, aki kétszáz kilométert utazott Letenyéről miattunk. Meg is jegyezte a Kabóca, hogy ez biztos Szabi rajongó, de elcseszte, mert hát ugye a Szabi már bajusztalan.
Nem maradhattunk sokáig, mert sokaknak közülünk másnap dolgoznia kellett. Mire kiszálltam a buszból már megint reggel lett.

2002. december 18.
Kultiplex

A hely csak nyolcig vacsoráltatott, mi meg nem úgy értünk oda, hát folyton éhes zenekarom átment a nem tudom hovába, enni adni a kólának, engem meg hátrahagyott ?beállás van, gyertek!?-ügyi felszólítónak. Beültem hát a sarokba, a járókelők héba-hóba söröztettek. Éjszakai program leszünk érzet keringett a levegőben, mert nagyon nehezen fejeződött be valami filmvetítés. Majd az első beálló Emil Rulez! is igencsak lassúdad ütemben tologatta erősítőit, és egyéb koncertügyi berendezéseit. De végül mégiscsak szinte időben bújhatott vonójába az Ördög. Sokan jöttetek, szép ház volt. Az első sorban rövid életutam mérföldköveit jelző bólyák úszkáltak: baloldalon egy ovistársam, középen csávók a gimiből, a jobb szélen pedig Mikó Gyuri feleségének, Katinak a vezetésével a dörögdi különítmény. E sor aztán hamar átalakult, előre jöttek az ?engem nézz, hogy táncolok?-os egyéb kedves ismerősök. Még alig jelent meg a Molylepke Minibár, de már sok szájon láttam. A végén a haverjaim (Ficsku Pali, Miklósvölgyi Csabi) lerángattak a színpadról a közönség közé, erre még öten odajöttek rángatni. Mondtam nekik, hogy már megint ez van, hogy manuszok rángatnak. Erre odahívtak két nőt is, na így már elfogadhatóbb lett a történet.
Ezen az éjen aludtam először az első saját lakásomban, a Dob utcában. Hozzáteszem nem egyedül. Pircsának hívták.

2002. december 31.
Millenáris Park, Szilveszter
Semmi különös, szilveszter. Nem köszön a hóember.

Olyan volt, mintha egy napra megint nyár lenne. Nem időjárásilag, és nem is a szívben, csupán a koncertügyi látogatottságot tekintve. Jöttünk a buszunkkal, és mint egy nagy vidéki nyári fesztivál falujában a Mammutig állt a járdán a sor. Kezünkbe köptünk, hogy ?Na csak lesz ez is valahogy!? Jó, tudom nem miattunk jött a nép, hanem az ünnep okán. Szép volt szétnézni. Végül pár ezren ki is szorultak. Nekem semmilyen szilveszteri hangulatom nem volt. Délután a körúton ugyan vettem 20 szerpentint, hogy majd a népbe szórom, de nem nagyon repült egyik sem tovább a kontroll ládámnál, hát párszor cipőn dobtam magam. Szép hangosan énekelt a tömeg. Sok ismerős arc volt az emberfergetegben. Furcsa volt, hogy nem végig őket láttam örülni, táncolni, mint általában, hanem víziószerűen csak néha-néha bukkantak fel eme kedvesek a felszínre. Voltak ott haverok, régi nők és a köpőcsövezős fiú, Kőszegi Levente, aki mostanában mindig jön, és pofán köp a csípős galacsinjaival. Ő egyébként előttem ült a gimiben, már akkor is folyton rosszalkodott (ma földrajz tanár és expedíciókat szervez a Himalájára). Először azon a koncerten lőtt pofán a Kultiplexben, melyre a Gyuri maga helyett csak szaloncukrokat küldött, hogy szórjam szana. Kapkodta is a nép és örült, de ez a sunyi összegyűjtötte a földről az eldobált papírokat és szívószálba gyűrte. Csípett. E szilveszter estre hozott arzenállal érkezett, és ismét támadásba lendült. Ebben az a tréfás, hogy rajtam kívül senki sem veszi ezt észre. Ezrek irigyelnek, hogy de jó nekem ott állni, közben meg nem annyira, hanem hát így.
Egyébként, ha nem én lennék saját magam, azt gondolhatnám, hogy csúcson vagyunk. Mi vagyunk az egyik szilveszteri nagyzenekar, repi sörökkel szellőzködünk a backstage teraszán, lenézünk az alattunk hullámzó embertengerre, a nőket bólongva dícsérjük. Akikre 10 évvel ezelőtt bálványként néztem fel, velem isznak, mára már kollégák, barátok. Bajuszokat, fodrászt szereztem nekik a filmgyárból, Lovasi a kalapomban lépett fel. Pont olyan volt így bajuszosan, kalaposan, mint én nem régiben. De vajon miért nem dob fel mégsem ez az egész? Hol van a boldogság mostanában?
Aztán hirtelen éjfelet ütött az óra, nagy asztal köré gyűlt a zenekar, plussz hozzátartozók, exnők, barátok. Pezsgős poharak a kézben. Középen álltam, mégis egyedül. Valahogy nem érdekelt az egész. Nem bírtam végigvárni a Himnuszt, fejemre öntöttem a pezsgőt, és kértem a többieket, hogy ők is nyomják rám, hadd tisztuljak meg! Páran megtették, mert látták komolyan gondolom. Ismernek ezer éve, látták, hogy szarul vagyok. Na ettől egy kicsit jobban éreztem magamat, bár az est további részében eléggé ragadtam. Aztán végül valahogy csak elittuk, elhülyéskedtük az estét a híresember-ketrecben. Néha kimozdultam a kútra, mert már a mi koncertünk alatt elfogyott a sör. Egyik ilyen portyám alkalmával láttam, hogy nagyon be akart jönni egy nagyon beivott lány. A Renátótól (tudjátok bigbrader) akart autogrammot, elmondása szerint az unokahúgának. (Mert hát Renato is fellépett aznap a tévétől kapott új gitárjával, szivattuk is a Lovival a backstage-ben rendesen.) A szelep jól zárt, a lányt nem eresztették be. Intim közelségben beszélgettem vele háromnegyedórát az ajtóban, csak egy dagi biztonsági őrnő karja választott el minket. Darabidő múlva (háromnegyed óra) rájöttek az ilyen, és hasonló elemektől engem is megóvó biztonságtechnikai szakemberek, hogy mi van akkor, ha enyhítünk a dagi őrnő terhén és nem a nő jön be, hanem én megyek ki hozzá. Ez nekem eszembe sem jutott, de tényleg ez volt a megoldás. Kimentem, belém kapaszkodott, párszor összeesett, és bevallotta, hogy belém is (!) szerelmes. De én makacs, öreg, szelíd idióta nem hittem neki. Vettem még sört, és visszamentem a kalitkába, a dagi őrnő másik oldalára, az ?álomvilágba?. Higgyétek el nincs ott semmi érdekes! Olykor olyan, mint egy látomás.
Történt egyszer egy hajnalon az RTL Klub egyik szintén ilyen fontoskodó hátországában, amikor pléjbekkelni lettünk hívva a Reggelibe, hogy fehér fürdőköpenyben, kialvatlan szemekkel jött velem szemben a Béres Alexandra. Hátborzongató volt. A nemzet fitnessz lady-je pont úgy nézett ki abban a pillanatában, mint a szomszédasszonyom, Keresztes néni (azóta torkán akadt a csirkecsont, és meghalt), amikor jön visszafelé a közös wécé-ről (önkormányzati lakásukhoz nekik ilyen van).
De visszatérve az éjszakához ott tartottam a mesélésben, hogy visszacsöppentettem magamat az ?álmok mezejére?. Jött velem szembe a magyar Deszperádó, a Renátó kezében gitártokkal, pont mint a filmben. Más nem volt a placcon, hát gondoltam, csak a kaland kedvéért, megszólítom. Ő, mint mostanra már rutinos médiaszemélyisegg valamit válaszolt is, de hamar rájött, hogy nem a Blikktől vagyok. Ezt az elején még nem tudta, és hát mindenkinek felelni kell, mert ki tudja a backstage-be ki a fontos. Hamar elmenekült előlem. Bementem a 4 négyzetméteres öltözőnkbe, melybe két zenekar lett beosztva. Ez minket nem zavart, sőt kifejezett élmény a Kispivel seggeket véletlenül összekoccintva együtt levenni a jégeralsót. Bandi barátom ült az asztalon egy villanyradiátoron, és sehogy sem akart lejönni onnan. Mindenki kezében bor volt. Leültem közéjük, így vártuk ki a hajnal, s az újév első sugarát.